Országszerte 5,8 millió vásárló fordult meg a Tesco áruházaiban a múlt év utolsó hat hetében, nyolc százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában. A cég ezt elsősorban annak tulajdonítja, hogy tavaly több felmérése adatait vette figyelembe, amelyek a hazai vásárlási szokásokról árulkodtak, de úgy véli, szerepe van a huszonnégy órás nyitvatartási időnek, és annak is, hogy 2000 novemberében Budaörsön és Pesterzsébeten megnyitotta a világszerte két legnagyobb áruházát. A vállalat magyarországi beruházásai az év végére elérték a százmilliárd forintot, így a Tesco hat évi működése során az egyik legnagyobb brit beruházóvá vált a hazai piacon. Az összeg az idei év első hónapjában tovább nőtt: a cég Sopronban is megnyitotta első hipermarketjét.
Bűncselekmény is lehet Márki-Zay Péterék demonstrációja
