Nem várható általános receszszió az amerikai gazdaságban, a jelenlegi teljesítménycsökkenés év végére új lendületet kaphat. Addig is Európában úgy látják, kamatcsökkenéssel lehet kiküszöbölni az amerikai gazdaság kedvezőtlen hatását. Davosban továbbra is tart a gazdasági fórum, ahol a meghívott államfők, miniszterek és cégelnökök nyugalmára ezer rendőr vigyáz a nagyszabású tüntetések miatt.Lefelé módosítja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a világgazdaság idei növekedésére vonatkozó prognózisát. A 0,7 százalékos negatív módosítás szerint nem 4,2, hanem 3,5 százalékkal növekszik idén a világ gazdaságának teljesítménye, ami recessziót nem, csupán kisebb visszaesést jelez. Erről az IMF első vezérigazgató-helyettese, Stanley Fischer beszélt a hét végén Davosban, a világgazdasági fórumon.– A legfontosabb gazdasági szereplők közé tartozó Egyesült Államokban a lassulás már a második fél évben megáll, és visszájára fordul. A növekedés éves szinten várhatóan megközelíti majd a 2,5 százalékot – vélte Fischer.Európában úgy látják, hogy lehetőség nyílt a kamatok csökkentésére az eurózónában, és ezzel mérsékelhető lesz az a kedvezőtlen hatás, amit az amerikai gazdaság növekedésének lényeges lassulása válthat ki. Ezzel egyidejűleg az eurózóna két vezető pénzügyminisztere, a német Hans Eichel és a francia Laurent Fabius felszólították az olajtermelő országokat, hogy ne csökkentsék túlságosan gyorsan a termelésüket, mert az a kőolaj árának újabb jelentős drágulását válthatja ki.Egyelőre elégségesnek tűnik a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) hónap elején elhatározott termeléscsökkentése a kőolajár stabilitásának megteremtése érdekében – idézte az MTI a szaúdi olajipari és bányaügyi minisztert. An-Naimi azonban hozzáfűzte: ez nem tekinthető még végleges álláspontnak, noha az események a várt irány, azaz a 25 dolláros ár felé haladnak.A svájci fórumon, ahol a Reuters jelentése szerint az étlapon marhahús helyett szarvastüdőből készült pástétom szerepelt, a kergemarha-kórról is szó esett. Az ENSZ tisztviselői arra figyelmeztettek, hogy a szivacsos marhaagyvelő-gyulladás (BSE) és annak emberi egészségügyi kihatásai már túlhaladták az európai szintet, és nemzetközi üggyé váltak. David Byrne pedig, az Európai Unió brüsszeli végrehajtó szervének fogyasztóvédelmi felelőse úgy vélte: hiba volt, hogy több EU-tagállamban halogatták a probléma beismerését, és késlekedtek a szükséges intézkedések megtételével.Az unió bővítésével kapcsolatban Günther Verheugen, az EU bővítési biztosa „érdekesnek”, de megkésett javaslatnak nevezte Peter Sztojanov bolgár államfőnek azon javaslatát, hogy politikai értelemben egységesen válhasson taggá a 12 csatlakozásra váró ország. Ez azt jelentené, hogy kezdetben a 12 ország csak szavazati jogával élne az EU-bizottságokban, s csak a későbbiekben igazodnának gazdaságilag is az EU követelményeihez.Verhaugen szerint ma már túl késő lenne megváltoztatni a „bővítési játékszabályokat”, amelyek differenciált és teljes értékű – nem pusztán politikai jellegű – csatlakozást vesznek alapul – közölte a bővítési biztos.Szó esett a munkaerő-vándorlásról is, amelyet az EU bővítési biztosa nem tartott túlzottan aggályosnak. Német részről a bővítés utáni hétéves átmeneti szabályozást tartanak szükségesnek e témában. Günter Verheugen – a súlyos aggályokat cáfoló spanyol és portugál tapasztalatokra is hivatkozva – úgy vélte, hogy mind földrajzi, mind ágazati értelemben korlátozott hatókörű problémáról van szó, ezért ha lesz is átmeneti szabályozás, annak is korlátozottnak kell lennie mind időben, mind térben.Mindeközben Svájcban továbbra sem csitultak a globalizációt ellenző demonstrációk. A találkozó színhelyén ezer rendőr vigyáz a nyugalomra, és a szervezők már a tanácskozás kezdete előtt értésre adták, hogy a rendezvény jövőjének biztosítása érdekében nem engedélyezik a tüntetéseket. Szombaton vízágyúkat, könnygázt és gumilövedékeket vetettek be egy kétszáz fős tüntetőcsoport ellen Davosban, az AFP jelentése szerint egy ember megsérült az akcióban.
Elfogyott a türelem: kifakadtak a Real Madridnál, a FIFA-hoz fordul a klub
