Kétes ügylet a Concordiánál

2001. 01. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Visszahívták a Concordia Rt. igazgatóságának éléről Lengyel Zsoltot, az FKGP delegáltját. Az erről szóló döntést a tulajdonosi jogokat gyakorló Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára, Szabadi Béla írta alá. Lengyel Zsolt úgy véli, a döntés hátterében egy Concordia által kötött kétes részvényvásárlási ügylet áll, amelyet a január végi igazgatótanácsi ülésen kifogásoltak.Úgy vásárolta meg az állami tulajdonú Concordia Rt. vezérigazgatója a Hungária Közraktár Rt. 10 százaléknyi részvénycsomagját egy szolnoki gabonatárolással foglalkozó cégtől, hogy erre nem adott felhatalmazást a cég igazgatósága. Amikor a tervezett ügyletről a vezérigazgató beszámolt, az igazgatóság arra kérte, hogy vizsgálja meg az üzletkötés lehetőségeit, és számoljon be róla. Korompai Nikoletta vezérigazgató ezzel szemben a névérték 120 százalékáért, nyolcvanmillió forintért megvásárolta a pakettet. Az adásvételről az igazgatóság csak utólag értesült – tudtuk meg Lengyel Zsolttól.Az ügyletet azért kifogásolták január 23-i ülésükön az igazgatóság tagjai, mert a tulajdonjog bejegyzését a Közraktár Felügyelet megvétózta. Lengyel Zsolt szerint a szolnoki cég egy 35 millió forintra értékelt ingatlan apportálásáért kapta a 10-13 százaléknyi részvénycsomagot a Hungária Közraktár Rt.-ben, amit azután a Concordia 80 millióért vásárolt meg. Elmondta: a hasonló tevékenységet végző cégben való tulajdonszerzést az indokolta, hogy így betekinthetnek a cég piaci ügyeibe. Csakhogy már korábban is volt három százaléknyi tulajdonrészük a Hungária Közraktárban, ami a betekintéshez elegendő. A most már 13 százaléknyi tulajdon viszont kevés a cég ügyeinek befolyásolásához.A Concordia felügyelőbizottságának elnöke, Vető Miklós a Magyar Nemzet kérdésére elmondta: a felügyelőbizottság az ügyletet nem köteles kivizsgálni, mivel a vezérigazgató százmillió forint összeghatárig jogosult üzletkötésre. Lapunk megkereste a Concordia és a Hungária Közraktár vezetőit is, ám ők éppen házon kívül voltak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.