Tájékoztatással és tanácsadással segíti a vállalkozókat a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Közhasznú Társaság, az ITD Hungary. A szervezet tevékenységének köszönhetően jó néhány magyar cég talált külföldi partnert, s lassan a multinacionális cégek is fölfedezik a régiót.Az ügynökséget a Gazdasági Minisztérium jogelődje 1993-ban hozta létre. Az ITDH 1997-ben átalakult, s azóta kiterjedt bel- és külföldi hálózatán keresztül számtalan szolgáltatással áll a magyar, valamint a külföldi vállalkozók rendelkezésére.Az ITDH Közép-magyarországi Regionális Képviselete Kecskeméten székel. Mint azt Bányainé Bajzik Magdolnától, az ITDH regionális igazgatójától megtudtuk, a kecskeméti iroda a szervezet harmincnégy országban működő harmincét képviseletének friss információit folyamatosan eljuttatja a térségben működő kamarákhoz és cégekhez.A Közép-magyarországi Regionális Képviselet egyik legfontosabb feladatának azonban a befektetésösztönzést tartja. Az iroda munkatársai azon a helyzeten próbálnak változtatni, hogy a külföldi tőke leginkább a fővárosba, Pest megyébe, valamint az Észak-Dunántúlra érkezik. Kevésbé vonzó Magyarország keleti régiója, az Alföld, s azok a megyék, amelyek infrastruktúrája némileg elmarad a nyugati régiótól. Tapasztalatok szerint a főváros közelsége is vonzóbbá tesz hazánkban egy-egy területet, ha a tőkeerős külföldi vállalkozó telephelyet keres magának. Az elmúlt időszakban így olyan multinacionális cégek telepedtek le Kecskeméten, mint a Knorr-Bremse, a Heinz, a Hilti, a Phoenix-Mecano vagy a Thyssen.A regionális igazgató szerint azonban nem csak a nagyvállalatokra fordítanak figyelmet. A kecskeméti képviselet ugyanis az Európai Unióra, valamint más külhoni piacokra vonatkozó tájékoztatásával és tanácsadással kifejezetten a kisebb vállalkozásokat próbálja segíteni. Az ITDH megkeresi az adott terméknek legmegfelelőbb piacot, sőt a marketingtevékenységben is támogatást nyújt. Jó példa erre az a Baján működő, az egykori NDK-ban készült gépekhez alkatrészt gyártó vállalkozás, amely nemrég az ITDH közreműködésével talált németországi partnert. A magyar cég azóta megduplázta termelését.Az ITDH újabb változások előtt áll. A szervezet vezetői több országban is bővíteni kívánják hálózatukat, mivel az Amerikai Egyesült Államokban például csak egyetlen iroda működik. Az ITDH az arab országok felé is nyitni kíván, de a tervek között kassai, krakkói és kolozsvári képviselet megnyitása is szerepel.
Fegyveresek mészároltak le több tucat embert Haitin
