Közép-Európa esélyei

2001. 01. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A visegrádi négyek és Szlovénia megkezdte felkészülési időszakának finisét az EU-tagságért folytatott versenyfutásban. Ez a verseny nem annyira egymás elleni vetélkedőt jelent, sokkal inkább a múlt örökségének leküzdését. A nehézipari monstrumok árnyékában ez nem tűnik könnyű feladatnak.Csehországban reményt keltően indult a 2001-es esztendő annak ellenére, hogy az EU országjelentése végül nem kényeztette el Prágát. Nőtt a külföldi befektetők érdeklődése többek közt az internet és a mobiltelefon piacán, az ország továbbra is megőrizte a blokkon belüli legmagasabb GDP-jét, magas életszínvonalát. Becslések szerint hatmilliárd dollár működőtőke áramlott Csehországba az elmúlt évben, ez részben a felélénkülő privatizációnak köszönhető. Jellemzővé vált a befektetések élénkülése a bankszektorban, ez a mutató az elmúlt esztendőkben évi negyvenmilliárd korona körül mozgott, míg az üzletrészekbe 1998-ban 17 milliárd korona irányult. Az új esztendő kihívásai közül kiemelkednek a hatalmas dotációkat felemésztő mamutcégek, s azok az összefonódások, amelyek a nagyvállalatok, a kormányzati lobbik és a parlamenti pártok politikusai között húzódnak. A bankok a sajátos, rejtett hatalmi kapcsolatrendszerek következtében hatalmas kintlevőségekkel és irreálisan magas kockázatai tőkével dolgoznak. Mindemellett jellemzővé vált a befektetések élénkülése a bankszektorban, ez a mutató az elmúlt esztendőkben évi 40 milliárd korona körül mozgott, míg az üzletrészekbe 1998-ban 17 milliárd korona irányult.A nyolcadik évébe lépő szlovák államot továbbra is magas munkanélküliség jellemzi, ez 19 százalékos volt 2000-ben. A Dzurinda-kabinet nemrég hozott gazdasági intézkedéscsomagja a fizetésimérleg-hiány csökkentését célozta, ez azonban a kormány népszerűségének csökkenéséhez vezetett. A kormány – eddigi politikáját folytatva – június 1-jén csődtörvényt léptetett életbe.A kormány Lengyelországban az uniós átlag kétszeresét kitevő növekedésről beszél, és dinamikus gazdaságról, míg a vidék a kommunizmus örökségét hordozza – írta az International Herald Tribune. Ez a kettősség minden bizonnyal 2001-ben is jellemzi majd Lengyelországot, ahol a negyvenmilliárd dollárnyi külföldi befektetés és a gyorsuló privatizáció mellett a rossz minőségű vidéki autóutak, az elavult kisgazdaságok komoly ellensúlyt jelentenek, nem beszélve a 30 százalékos munkanélküliségről. Óriási veszteségeket termel a szénbányászat (1999-ben 800 milliárd dollárt). Gazdasági válság veszélyét hordozza, hogy tovább emelkedett a folyó fizetésimérleg-hiány, a Buzek-kormány így szigorú költségvetéssel állt elő az év végén.Szlovénia továbbra is jó úton halad az EU-tagság felé, Janez Drnovsek kormányfő leváltása a gazdaság liberalizálása irányába jelenthet elmozdulást. Kelet-Közép-Európa térségében az egyik legmagasabb egy főre jutó GDP-vel büszkélkedhet az egykori jugoszláv tagállam, mely külkereskedelme 70 százalékát EU-partnerekkel folytatja, az utódállamokra csak hat- százaléknyi jut. A jelenlegi monetáris feltételek fenntartásával folytatódhat a tőkebeáramlás, a gazdaság viszont lépésváltás előtt áll.Nem várt érdeklődés övezi a 2000-ben létrehozott Nemzetközi Visegrádi Alapot: szeptemberig 230 pályázatot küldtek a négy országból Pozsonyba, míg októberben Varsóban elbírálták a megítélhető 450 ezer eurónyi támogatást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.