A svéd miniszterelnök a napokban azt nyilatkozta, hogy most kezdődnek az igazi csatlakozási tárgyalások. Ez azt jelenti, hogy az Európai Unió bővítésének folyamata a nehezebb szakaszába lépett, amely mind a csatlakozni kívánó országok, mind az unió, így a svéd elnökség részéről komoly erőfeszítéseket kíván. A mindkét fél előtt álló megoldandó problémák nem tologathatók tovább – jelentette ki lapunk kérdésére Staffan Carlsson, Svédország budapesti nagykövete. Mint mondta: Magyarország nagyon jól áll a felkészülésben, de most a bonyolultabb fejezetek tárgyalása idején is hasonló intenzitással kell haladni. Carlsson elmondta, hogy a három legfontosabb feladat a jogharmonizáció, felkészülés a monetáris unióra és a tárgyalási fejezetek mielőbbi lezárása.A svéd nagykövet Orbán Viktor miniszterelnök keddi, svédországi látogatásával kapcsolatban kijelentette, hogy nagyon fontos a két legfőbb döntéshozó, a két miniszterelnök közös értékelése a két ország kapcsolatáról és főként a csatlakozási tárgyalásokról. „A svéd elnökség programja komoly haladást ígér a bővítés kérdésében és ez szoros együttműködést kíván” – tette hozzá.Carlsson hozzáfűzte: a svéd közvélemény jelentősen támogatja a bővítést. Különösen jó Magyarország megítélése, hiszen Svédországban él egy harmincezres magyar közösség, akik nagyon sokat tettek a magyar–svéd kereskedelmi és kulturális kapcsolatokért és Magyarország ismertségéért.
Tinédzserlányok a szervezett bűnözés szolgálatában Svédországban, egyre több közülük bérgyilkos
