Meghallgatták a koronatanúkat

Tar Zsuzsanna
2001. 01. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két túlélő koronatanú és a zámolyi Pedró söröző alkalmazottainak meghallgatásával folytatódott tegnap a Fejér Megyei Bíróságon az 1999 augusztusában, Zámolyon történt csákvári fiatalember meggyilkolásával és az azt megelőző garázdasággal kapcsolatos tárgyalás – tudtuk meg Monostory Attilától, a meggyilkolt fiatalember családjának ügyvédjétől.– A romák csak a rendőrség félrevezetése érdekében állították, hogy mi vittük a verekedés helyszínére a baseballütőt, amit később meg is találtak a rendőrök. Az igazság valójában az, hogy az ütő a cigányoktól került elő, és azzal is ütlegeltek minket – számolt be tegnap a bíróságon P. Zoltán, a zámolyi gyilkosság egyik túlélője, az ügy koronatanúja. Hozzátette: ők nem vittek semmilyen „verőeszközt” magukkal. A fiatalember határozottan cáfolta, hogy a zámolyi romákkal való konfliktus faji előítéletek miatt tört volna ki. Mint elmondta, jelenleg a kivándorolt cigányok között van az az idősebb asszony is, aki még akkor este, közvetlenül a gyilkosság után kijelentette: „Igenis mi ütöttünk, és mindenkit megölünk, aki idejön.” Majd többször közölte: a televízióból felismerte azokat a zámolyiakat, akik Franciaországban tartózkodnak, és igen aktívan részt vettek a verekedésben.– Indítványt teszek holnap, amelyben kérni fogom a zámolyi roma közösség felelősségre vonását – mondta Monostory Attila, aki elvállalta a két koronatanú védelmét is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.