Egy vállrándítás – egyelőre ennyivel intézte el Abdurrahman Wahid indonéz elnök, hogy ő lehet a következő államfő a délkelet-ázsiai térségben, aki ellen „impeachment” eljárást is indíthatnak. Egyáltalán nem vagyok érintett – jelentette ki egy sajtóértekezleten újságírók előtt Wahid, miközben a fővárosban többezres, diákokból álló tömege követelte lemondását. A parlamenti vizsgálóbizottság, mely összesen hatmillió dollárnak megfelelő összeg után nyomoz, csütörtökön szándékozik bejelenteni a törvényhozás álláspontját.Két korrupciós ügyben is vizsgálat folyik az elnökkel szemben, a „Buloggate” a nemzeti élelmezési alapítványtól elsikkasztott 4 millió dollár, míg a „Brunigate” a Brunei Szultánság által adományozott kétmillió dollár sorsáról szól.Wahid Indonézia első szabadon megválasztott elnöke, 1999 októberében nyerte el posztját – elődje, Jusuf Habibie nem tudta felszámolni a korrupt Suharto-rendszer örökségét. Suhartót közpénzek hűtlen kezelésével vádolták, 32 éves uralma alatt több mint 571 millió dollárnak megfelelő összeg elsikkasztásáért is felelőssé tehető. A jelenlegi elnöktől, a hatvanéves mérsékelt muzulmán politikustól azt várták, hogy normalizálja a helyzetet. A gyakorlatilag vak elnök ellenfelei felhánytorgatják neki, hogy nem lép fel a továbbra is jelentős korrupció ellen.A diákoknak jelentős szerepük volt Suharto távozásában, ám most – mint Andre Rosiade diákvezér is kifejtette – nem Wahid lemondatása a legfontosabb céljuk: reformot akarnak és igazságot. A parlament közben ötventagú vizsgálóbizottságot hozott létre, e testület csütörtökön ismerteti döntését, hogy milyen eredményre jutottak Wahid ügyében. Mahfud Mahmudin védelmi miniszter tegnap már a katonai hatalomátvétel lehetőségét sem zárta ki, amennyiben a politikai elit nem vet véget az elnök és a parlament közötti civakodásnak.Wahid elnök következetesen tagad, a vizsgálóbizottság nyomozása szerinte jogtalan. Politikusi körökből figyelmeztették Wahidot: könnyen úgy járhat, mint Joseph Estrada Fülöp-szigeteki elnök.
Kiderült, mire költené a Tisza a magyaroktól elvett többletadót
