A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) szerint a központosított illetményszámfejtést végző, kísérleti jellegű számítógépes program – adatvédelmi szempontból – biztonságos. A szervezet információi szerint ugyanakkor Majtényi László ellentétes állásfoglalásának hatására több megyei munkáltató leállította a rendszer feltöltését.Az első próbabemutatón adatvédelmi szempontból a programban még voltak hiányosságok, de másodszorra véleményünk szerint már kiküszöbölték azokat – fogalmazott lapunknak Bárdos Judit, a BRDSZ főtitkára.Mint arról korábban beszámoltunk: a személyes adatok jogosulatlan kezelése miatt a legfőbb ügyészhez, illetve a Munkaügyi Bírósághoz fordult a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ), mivel álláspontja szerint a belügyminisztériumi köztisztviselők bérszámfejtését végző program működtetésének nincs meg a törvényi háttere.Az FRSZ állítja: a rendszer használata során olyan személyes adatok válnak – akár illetéktelenek számára is – hozzáférhetőkké, amelyek szükségtelenek a számfejtés elvégzéséhez. Mint ismert, a szaktárca január 1-jén elrendelte, hogy valamennyi gazdasági vezető adja át a rendszer személyes adatbázisát a megyei TÁKISZ-oknak. A szakszervezet álláspontját Majtényi László adatvédelmi biztos is megerősítette. Bárdos Judit hangsúlyozta: amennyiben az eljárás során beigazolódnak az FRSZ aggodalmai, úgy a BRDSZ sem támogatja – mint jogsértést – a rendszer használatát.Benkő István, a BM sajtóosztályának vezetője elmondta: nincs tudomásuk arról, hogy egyes megyei kapitányságok leállították volna a rendszer feltöltését.
Tinédzserlányok a szervezett bűnözés szolgálatában Svédországban, egyre több közülük bérgyilkos
