Mibe szólhat bele a „Nagy Testvér”

Oroszország ez év januárjában immár sokadszorra diplomáciai csatornákat felhasználva nyilvánította ki beleszólási szándékát az Európai Unió várhatóan 2003-ban megkezdődő keleti bővítésére irányuló előkészületekbe. Miután a soros elnökséget betöltő Svédország féléves munkatervében kiemelt témakörnek számít a szorosabb kapcsolatok kiépítése Oroszországgal, azért, hogy ez utóbbit felvegyék a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO). A csatlakozásra váró közép- és kelet-európai országokkal fenntartott előnyös vízum- és kereskedelmi feltételeket élvező Oroszország értelemszerűen nehezen mondana le a kétoldalú kapcsolatokról. Putyin orosz elnök nem kizárólag az egykori világhatalom mára elhalványodott befolyását kívánja némileg újrafényezni, hanem nagyon jól tudja, hogy a Kaszpi-tengeri olaj- és gázlelőhelyek fogják hosszú távon biztosítani az Európai Unió energiaszükségleteinek oroszlánrészét.Az alkudozásra tehát még a meggyengült orosz hatalomnak is maradtak érvei, jóllehet az Európai Unió bővítését állítólag nem kívánja megakadályozni. Már csak azért sem, mert saját maga is fel szeretne kerülni a csatlakozásra alkalmas boldog nemzetek várólistájára!Az orosz vezetést a NATO keleti expanziója zavarja igazán. A megoldást a transzatlanti (EU–USA) együttműködés meggyengülésében látná szívesen, hiszen ezáltal megnyílna előtte az út egy új európai védelmi és biztonságpolitikai struktúra kontinentális méretű tervezésére. Nem kell azonban megijedni. Az oroszok ilyen irányú igényéhez a transz-atlanti együttműködés radikális megszakítására, illetve a NATO felbomlására lenne szükség. Hasonló feltételezések azonban teljes mértékben alaptalanok. Az Atlanti-óceán mindkét partján az együttműködés mellett elkötelezett politikai vezetők vannak hatalmon, a kétoldalú kereskedelem és gazdasági összefonódások mértéke pedig olyan nagy, hogy elképzelhetetlen lenne a szálak felbontása ebben az évszázadban. Továbbá a katonai együttműködés az atlanti szövetséges erők munkamegosztásán és információcseréjén nyugszik, amely szintén lehetetlenné teszi az oroszok kísérletezéseit. Még akkor is, amikor az amerikai hadvezetés, vagy a pénzügyi körök az „öreg kontinens” nemzetközi súlyát hajlamosak alábecsülni, és ezáltal megosztják az unió, illetve az észak-atlanti szövetség tagállamait.Nem ilyen egyszerű kérdés ellenben a régi Königsberg, vagyis a mai Kalinyingrád ügye. Az orosz katonai enklávé sorsa e hónap elején került újra előtérbe, mikor is az amerikai hírszerzés orosz taktikai nukleáris fegyverek telepítéséről számolt be. A két érintett szomszéd állam vezetője, a lengyel elnök, Alexander Kwasniewski és a litván elnök, Valdas Adamkus nemzetközi kivizsgálóbizottság felállítását követelte. A kali-nyingrádi enklávé geostratégiai szerepe felértékelődött Oroszország szemében, a három kis balti köztársaságban még a Szovjetunió fénykorában kiépített kikötők elvesztése után. A hivatalos orosz szervek által természetesen tagadott lépésnek – ha a hír igaz, és akkor is, ha nem – óriási geopolitikai jelentősége van, hiszen a három balti köztársaság már régen kérte felvételét a NATO-ba, amelyre reményeik szerint 2002-ben „elvileg” sor kerülhetne.Az oroszok európai szerepe tehát két síkon fejlődik tovább: a NATO terjeszkedésének feltartóztatására irányuló erőfeszítések mentén, illetve hogy az EU vezetésének kegyeit kikényszerítsék az orosz politikai befolyás növeléséért. Az Európai Unió természetesen kizárólag gazdasági partnernek és hosszú távú energiaforrásnak tekinti Oroszországot. A svéd elnökség által kezdeményezett közeledést nem szabad túlértékelni, de az oroszok befolyásgyakorlásának enyhe, kezdetleges megnyilvánulásait sem szabad alábecsülni. Az uniónak fontos tárgyalni az oroszokkal, de nem mindegy, hogy miről.