Összeférhetetlenségi gyanú miatt három vezető beosztású tisztségviselő nyújtotta be lemondását és távozik a Honvédelmi Minisztériumtól (HM) egy napokban lezárult belső vizsgálatot követően – értesült a Magyar Nemzet. A vizsgálatot lefolytató Költségvetési Ellenőrzési Hivatal nem állapított meg összeférhetetlenséget az érintettek vállalkozási érdekeltségei, illetve munkakörei között, de erkölcsi kifogásokat fogalmazott meg.Lapunk információi szerint a belső vizsgálat hozzávetőlegesen két hónapja indult, mivel a honvédelmi tárca vezető beosztásban lévő személyeihez olyan információk jutottak el, hogy a CETASO Kft. és két másik gazdasági társaság közös tagjai feltehetően összeférhetetlen módon jártak el több közbeszerzési eljárás kapcsán. A cégek tagjai ugyanis – egyes állítások szerint – beosztásuknál fogva részt vettek a tenderek kidolgozásában, azok elbírálásában, illetve a pályázati résztvevők számára olykor tanácsokat is adtak.A vállalkozásokban olyan személyek rendelkeznek tulajdonrésszel, mint T. János alezredes, a beszerzési hivatal vezérigazgató-helyettese, B. György, a hivatal jogtanácsosa, illetve K. László, a kiemelt beszerzések osztályának vezetője.Perenyei Tamás, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára a Magyar Nemzet megkeresésére elmondta, hogy a vizsgálat nem derített fényt olyan konkrét esetre, amelyben összeférhetetlenség állt volna fenn, de erkölcsileg mindenképpen kifogásolható volt a tisztségviselők más vállalkozásokban meglévő érdekeltsége. Hozzátette, hogy a belső vizsgálatot végrehajtó Költségvetési Ellenőrzési Hivatal közel sem rendelkezik olyan eszközökkel, mint egy nyomozó hatóság. Kérdésünkre közölte, még nem döntötte el, hogy szolgálati visszaélés miatt tesz-e feljelentést az ügyben. Az viszont már biztos, hogy a három érintett személy távozik a tárcától.Az államtitkár megjegyezte: a minisztérium szakemberei jelenleg is dolgoznak a szolgálati törvény módosításának kidolgozásán. A tervezet értelmében szigorodik majd az összeférhetetlenség szabályozása a tárcánál.
Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában: Nincs csodafegyver, nincs felmentő sereg + videó
