Ez év januártól nem kell illetéket fizetni az új építésű lakások vásárlása után. A kormány javaslatát az Országgyűlés elfogadta, ennek értelmében a kedvezmény a vállalkozók és cégek által felépített és értékesített, új építésű lakóingatlanok esetében jár. Fontos megjegyezni, hogy a mentesség felső határa 30 millió forint. Amennyiben a megvásárolt lakás értéke ezt az összeget meghaladja, akkor a teljes vételár összege után kell az illetéket megfizetni. Ha magánszemély építi fel saját lakását, és azt később eladja, a vevőnek a vásárlás után illetéket kell fizetnie – nyilatkozta lapunknak Kónya László Ferenc, a Pénzügyminisztérium illeték- és önkormányzati adók főosztályának vezetőhelyettese.Az engedménnyel a kormányzat célja elsősorban az volt, hogy felgyorsítsa a vállalkozói alapon működő lakásépítéseket. Az engedmény jelentősnek nevezhető, hiszen a piacra kerülő lakóingatlanok nagyobb része 30 millió forint alatti, ezért a kedvezmény az új építésű lakóingatlanok jelentős részénél igénybe vehető. A múlt évben megközelítőleg négyezer lakóingatlan épült vállalkozói alapon hazánkban – hallhattuk a főosztályvezető-helyettestől, így – átlagosan nyolcmillió forintos értékkel számolva is – közel másfél milliárd forint biztos bevételről mondott le a költségvetés. Kónya László Ferenc kiemelte, hogy ez évtől törvény és nem miniszteri rendelet szabályozza a természeti katasztrófát szenvedett háztulajdonosok illetékmentes-ségét. A törvény szerint azoknak, akiknek lakása természeti katasztrófa következtében megsemmisül, és ennek pótlására másikat vesznek, hatmillió forintig illetékmentességet élveznek. Ha az ingatlan értéke meghaladja a hatmillió forintot, az egész vételár után illetéket kell fizetni. A törvény az illetékmentességhez megkívánja azt is, hogy a vevőnek ne legyen másik ingatlana.Idén nem változnak az illetékkulcsok. Használt lakás vétele, illetve nem vállalkozótól vásárolt új építésű ingatlan esetében az ingatlan forgalmi értéke után kell illetéket fizetni, mégpedig négymillió forintig két, az e fölötti részre pedig hat százalékot. Lakás résztulajdonának szerzése esetén a négymillió forintnak a szerzett tulajdoni hányaddal arányos összegére alkalmazható a kedvezményes kétszázalékos kulcs. Üdülőingatlan, építési telek, garázs és üzlethelyiség esetében tíz százalék a fizetendő illeték kulcsa. Az építési telek szerzése után fizetendő illeték kapcsán Kónya László Ferenc felhívta a figyelmet: a vásárlók mentességet élvezhetnek, ha négy éven belül lakást építenek az ingatlanra, és ezt a szándékukat bejelentik az illetékhivatalnak. Amennyiben ezen vállalt kötelezettségüknek nem tesznek eleget, akkor az illetéket a negyedik év végén – késedelmi pótlékkal megnövelve – kötelesek megfizetni. Ha a vevő a négy év letelte előtt rájön, hogy nem fogja tudni beépíteni a telket, és ezért megfizeti a tíz- százalékos illetéket, a késedelmi pótlék időarányosan csökken.Ha a vevő a beépítési kötelezettség vállalásától számított négy éven belül a telket eladja, és arra az új tulajdonos épít házat, az az első tulajdonos akkor sem mentesül illeték- és késedelmikamat-fizetési kötelezettsége alól.Termőföld vásárlásakor a tíz százalék helyett csak két és fél százalék illeték fizetendő, az illeték mértékére tehát 75 százalékos kedvezmény jár.Lakóingatlanok közvetlen cseréje esetén nem a szerzett ingatlan értéke szerint, hanem az elcserélt lakások forgalmi értékének arányában oszlanak meg a cserepartnerek közötti illetékfizetési terhek. Ha a csereügyletben szereplő ingatlanok között lakásnak nem minősülő ingatlan is van, akkor mindegyik fél az általa megszerzett ingatlan után fizeti ki az illetéket. A lakáscseréhez hasonló szabályok vonatkoznak a cserét pótló vételre. Ez azt jelenti, hogy ha a vevő a lakásvásárlást megelőző vagy azt követő egy éven belül másik lakását eladta vagy eladja, ez esetben az illeték alapját a megvásárolt és az eladott ingatlan értéke közötti különbség képezi. A negatív különbözet is illetékalapnak számít!A főosztályvezető-helyettes elmondta: nincs változás az ingyenes ingatlanszerzés (örökösödés, ajándékozás) esetében fizetendő illeték mértékében sem. Ezek kapcsán meghatározó a rokoni kapcsolat foka, amelyet a törvény három kategóriába sorol. Az első csoportba tarozik az örökhagyó vagy ajándékozó gyermeke, házastársa, szülője, valamint a háztartásban eltartott, szülő nélküli unoka. (Az örökbe fogadott, a mostoha- és nevelt gyermek a vér szerintivel egy megítélés alá esik). A második csoportba tartozik az örökhagyó vagy ajándékozó első csoportba nem tartozó unokája, nagyszülője, testvére. A harmadik csoportba pedig minden más örökös vagy megajándékozott tartozik.Lakóingatlan öröklése esetén a legalacsonyabb illetéket, két és fél százalékot az első kategóriába tartozók fizetik. A második kategóriában 4, a harmadikban pedig 5 százalék az illeték. Nem lakóingatlanok esetében az első kategóriába tartozóknak 11, a másodikba soroltaknak 15, a harmadikba tartozóknak 21 százalékot kell leróniuk a szerzett vagyon után.Az ajándékozás kapcsán fizetendő illetékek könnyen megjegyezhetőek, hiszen lakóingatlan esetében a kulcs éppen duplája az öröklés eseteire megszabottnak. Így az első kategóriába tartozó megajándékozottak öt, a másodikba tartozók nyolc, míg a harmadikban lévők tíz százalékot fizetnek. Nem lakóingatlan esetében az első kategóriában 11, a második kategóriában 15, míg a harmadikban 21 százalék illeték fizetendő.Amennyiben termőföld az öröklés vagy ajándékozás tárgya, akkor kedvezményes öt és fél, hét és fél, valmint tíz és fél százalékos kulccsal kell számolni.Fontos szabály, hogy a 35 évet még be nem töltött lakásvásárlót pluszkedvezmény illeti meg, ha még nem volt lakása, illetve az általa szerzett lakóingatlan forgalmi értéke nem haladja meg a nyolcmillió forintot. A kedvezmény az egyéb esetekben fizetendő illeték 50 százaléka, azonban nem haladhatja meg a 40 ezer forintot.Azok a vállalkozások, amelyek fő tevékenységként ingatlanforgalmazással foglalkoznak, ingatlanszerzésük után két százalék illetékelőleget fizetnek. Kikötés, hogy az ingatlant két éven belül el kell adniuk. Amennyiben ezt nem teszik meg, akkor a vagyonszerzésre egyébként irányadó és a kedvezményes kulcs alkalmazásával megállapított illeték különbözetének kétszeresét kell megfizetniük.
Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában: Nincs csodafegyver, nincs felmentő sereg + videó
