Csökkent az MSZP és a Fidesz közötti különbség – derül ki a Medián legfrissebb, januári közvélemény-kutatási adataiból. A Tárki felmérése szerint a két vezető párt támogatottsága azonos mértékű.Nyolc ponttal nőtt a Fidesz támogatottsága, míg az MSZP-é tíz ponttal csökkent – olvasható a Tárki-Századvég januári felmérésében, amely a Magyar Hírlapban jelent meg szombaton. Az összes megkérdezett körében 19-19 százalék a Fidesz és az MSZP támogatottsága. A biztos szavazó pártválasztók körében is fej fej mellett áll a két párt (39-39 százalék).Az összes megkérdezett körében az FKGP és az SZDSZ három-, az MDF és a MIÉP kétszázalékos támogatottságot tudhat magáének. A biztos szavazó pártválasztók körében az FKGP és az SZDSZ támogatottsága hat, az MDF-é négy, a MIÉP-é pedig három százalék.– Meglepetéssel láttuk ezt a felmérést, hiszen az elmúlt tizenegy év alatt nem fordult elő, hogy egyetlen hónap alatt ekkora változás történt volna a pártok erősorrendjében – reagált az adatokra Kovács László, az MSZP elnöke. Hozzátette: nem látja okát annak, hogy az MSZP népszerűsége ilyen mértékben csökkenjen. Elmondta: megvárják a többi közvélemény-kutatás adatait, és ha azok hasonló az eredmény mutatnak, akkor mérlegelik, hogy ebből milyen következtetéseket kell levonnia az MSZP-nek.Mátrai Márta, a Fidesz frakcióigazgatója úgy véli: az adatok hátterében az állhat, hogy a választók értékelik a kormány erőfeszítéseit, például a családok támogatását, az otthonteremtést, a nyugdíjemelést, a kis- és középvállalkozások támogatását, illetve a Széchenyi-tervet.A Medián felmérése szerint is csökkent a Fidesz és az MSZP közötti különbség. A HVG-ben közölt adatok szerint a biztos pártválasztó szavazók körében az MSZP támogatottsága 35 százalék, a Fideszé 26. (Decemberben a két párt közti különbség még tíz százalék volt.) A felmérés szerint az SZDSZ támogatottsága hat-, az MDF-é négy-, a MIÉP-é három-, a kisgazdapárté pedig kétszázaléknyi.
A Puskás Akadémia vezetőedzője magyarázkodik és a VAR-t is szidja
