Megalakult a Pécsi Tudományegyetem volt hallgatóinak szervezete, a Pécsi Diplomások Köre. Az újonnan létrejött kör országos akciót indított azzal a céllal, hogy az országban, a világban élő volt pécsi diákokat felkutassa és tagjainak sorában köszönthesse.Nagy Lajos király 1367-ben Pécsett alapította az első magyar egyetemet. Szellemi utóda, a Pécsi Tudományegyetem a 2001. január 1-jén lezárult integrációs folyamat végére Magyarország egyik legnagyobb, leginkább szerteágazó kutatási-oktatási spektrumú felsőoktatási intézményévé vált; a PTE-nek napjainkban mintegy huszonötezer hallgatója és ötezer dolgozója van. A változások után több olyan, eddig szokatlan kezdeményezést indított útjára mint a Táncoló Egyetem program, illetve a mandulavirágzási tudományos napok.A Pécsi Tudományegyetem az integráció jegyében hozta létre az „összegyetemi” szervezetet Pécsi Diplomások Köre néven. Céljuk, hogy a végzett hallgatókkal az egyetemi éveket követően is fenntartsák a kapcsolatot. Támogatásszervező irodájuk kiemelt figyelmet fordít a Pécsi Tudományegyetem jogelőd intézményeiben (Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécsi Orvostudományi Egyetem, Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola) végzett hallgatók felkutatására.A diplomások köre védnökei között olyan, jelenleg ismert személyiségek találhatók, mint Besenczi Árpád színművész, Dézsi Mihály rendőrségi szóvivő, Katus Attila, Katus Tamás és Szentgyörgyi Rómeó aerobik-világbajnokok, illetve Martinek János olimpiai bajnok öttusázó.Tagjaiknak rendszeresen megküldik a tavaly alapított egyetemi újság számait, a meghívókat, hírleveleket a diplomások körével kapcsolatban; segítséget nyújtanak az évfolyam-találkozók megszervezésében. A Pécsi Diplomások Köréhez elvi tagként is lehet csatlakozni, de tagsági díj ellenében úgynevezett bázistaggá válik az egykori pécsi hallgató. Ebben az esetben a költségek levonása után fennmaradó összeg a támogató tag volt karát illeti meg.
Yet Another Hair-Raising Statement from Zoltan Tarr Leaked, Tisza Party's Plan No Longer a Secret
