Kiss Andor MIÉP-es országgyűlési képviselő nyilvánosan megkövette Illés Zoltánt, a parlament környezetvédelmi bizottságának fideszes elnökét, amiért tavaly novemberben alaptalanul hozta hírbe a vesztegetésen tetten ért volt kisgazda képviselő, Székely Zoltán ügyeivel kapcsolatban. Illés Zoltán szerint a bocsánatkérés Kiss Andor emberi nagyságát mutatja, s visszavonja az ellene indított pert.Tavaly novemberben a MIÉP-es honatya azzal vádolta Illés Zoltánt, hogy visszaélt hatalmával és Székely Zoltánnal együttműködve támogatást, segítséget ígért a környezetvédelmi alap célelőirányzatának odaítélésénél bizonyos önkormányzatoknak. Kiss Andor elmondta: korábbi információi alapján Illés Zoltán szerepére nézve a valóságnak meg nem felelő kijelentéseket tett, továbbá értékítéletében olyan megfogalmazások szerepeltek, amelyeket a környezetvédelmi bizottság elnöke utóbb joggal sérelmezett. – Az azóta eltelt időszakban Illés Zoltánnal az elhangzottakat egyeztettük, a témát kölcsönösen megvitattuk, a történtekért az elnök úrtól elnézést kértem – fogalmazott az ellenzéki politikus.– A nyilvános bocsánatkérés Kiss Andor emberi nagyságát mutatja, amely a mai politikai közéletben teljesen szokatlan – reagált a hírre lapunknak Illés Zoltán. Elmondása szerint ehhez hasonló még nem történt a magyar politikai életben, Kiss magatartása ezért példaértékű. Természetesen – tette hozzá – visszavonja azt a keresetet, amelyet becsületsértés miatt indított a képviselő ellen.
Tinédzserlányok a szervezett bűnözés szolgálatában Svédországban, egyre több közülük bérgyilkos
