Régi fényében a pénzügyi palota

Gõz József Miklós
2001. 01. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megújul a debreceniek által csak pénzügyi palotának nevezett épület, amelyben 1944-ben a városban megalakult Ideiglenes Kormány hivatalai működtek. A felújítás azt követi, hogy az önkormányzat nemrég az új városházára tömörítette korábban itt dolgozó osztályait.A patinás épületet az eddig szintén hat különböző helyen működő Debreceni Körzeti Földhivatal részére megvásárolta a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. E fenntartó szerv 600 millió forintot fordít felújításra, ezáltal a budapesti után az ország második legnagyobb földhivatala jó körülmények között működik majd. Kívül régi fényét nyeri vissza a palota, belül pedig teljesen megújul: korszerűsítik a fűtést, és a többi épületgépészeti berendezést is, valamint a mai kor színvonalának megfelelő informatikai hálózatot telepítenek az épületbe. Ide kerül a Hajdú-Bihar Megyei Földművelésügyi Hivatal. Végre kialakíthatják azt a térinformatikai rendszert is, amelyben a jogosultak megtalálhatják és kinyomtathatják a földhivatali adatokat. Ezeket most csak az eladókon keresztül tudják megszerezni, növelve ezzel az amúgy is nagy ügyfélforgalmat. Az ügyfelek dolgát könnyíti az is, hogy a jövőben ügyeik intézéséhez elég lesz egy helyet felkeresniük.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.