Régi-új elnök az MDF élén

Moldoványi Tibor
2001. 01. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dávid Ibolya pártelnököt szinte egyhangúlag választotta újra az MDF szombati országos gyűlése. A tisztújítás eredményeként az elnökség tagja lett – a megyék korábban megválasztott küldöttei mellett – Boross Péter, Lezsák Sándor, Csapody Miklós, Gémesi György és Viniczai Tibor. A tanácskozás stratégiai szövetségesnek ismerte el a Fideszt, ám nem döntött a választási szövetség megkötéséről.Erőt, rendet, fegyelmezettséget mutat az MDF; Antall József politikai örököseinek kötelezettségei vannak a nemzettel szemben – jelentette ki Csáky András választmányi elnök, megnyitva az MDF országos gyűlését. A politikus szerint a tanácskozás tétje nem a tisztújítás, hanem az, hogy miként készüljön a párt 2002-es választásra.Dávid Ibolya felszólalásában az MDF és a Fidesz viszonyát értékelve hangsúlyozta, hogy a fórum természetes politikai partnere a legnagyobb kormánypárt, amely egyben stratégiai szövetséges is. Arra célozva, hogy az országos gyűlést megelőzően a párt vezetői között sajtóvita bontakozott ki a Fidesz és az MDF választási szövetségének időzítéséről, leszögezte: „Vége a türelmi időnek. Az alapszabály adta jogaimmal élni fogok, ha bárki nyilvános módon a döntésre jogosult többség álláspontja ellen sértő módon lép fel.”A pártelnök hangoztatta: az MDF alapvető fontosságúnak tekinti az esetleg szövetségre lépő politikai erők programjainak öszszehangolását. Kizárta, hogy olyan szervezettel teremtsen szorosabb együttműködést az MDF, amely koalícióra lépne az MSZP-vel és az SZDSZ-szel, vagy bármilyen radikális irányzatot képviselő párttal.Az elnök leszögezte: az MDF maga jelöli ki parlamenti képviselőit. A kisgazdapárttal kapcsolatos álláspontját Dávid Ibolya úgy fogalmazta meg, hogy az MDF számára az FKGP-vel közös kormányzás nem más, mint kényszerkoalíció. A kormányzati munkán túl a két pártnak egyéb kapcsolatai nincsenek. Az elnök szerint egyébként beszélő viszonyt kell létesíteni a parlamenti pártok között.A kormányzati munkát érintően Dávid Ibolya kifejtette: a kabinet gazdaságpolitikája összességében alkalmazkodott a kihívásokhoz. Úgy vélte: Magyarország ma jobb állapotban van, mint három évvel ezelőtt. A kérdés a pártelnök szerint az, hogy fenntartható-e a növekedés. A koalíció adósságaként említette az adóreform elmaradását. Bírálta az agrárpolitikát, elismerve, hogy a mezőgazdaság nem kapott kellő figyelmet és rátermett vezetőt a rendszerváltozás óta. Indokoltnak nevezte a nyugdíjak nagyobb arányú növelését, akár 13. havi nyugdíj kifizetésével.Az országos gyűlés egyhangúlag fogadta el az elnök beszámolóját és a tisztújítás során – 468 érvényes szavazatból 465 voks támogatásával – ismét elnöknek választotta Dávid Ibolyát. Már a szavazás első körében megkapta a szükséges számú szavazatot az elnökségi tagsághoz Boross Péter, Lezsák Sándor, Csapody Miklós és Gémesi György, majd a második fordulóban Viniczai Tibor.A küldöttek felszólalásai azt tükrözték, hogy a párt egységesen támogatja Dávid Ibolya elképzeléseit, és az elnökre bízza, hogy a Fidesszel mikor és milyen tartalommal állapodik meg a választási együttműködésről. Balsai István frakcióvezető, aki korábban sürgette a Fidesszel való mielőbbi megegyezést, úgy fogalmazott, hogy a hírverseny hevében a sajtó nemlétező vitákról számolt be. Egyedül Horváth Balázs állt ki a mielőbbi Fidesz–MDF egyezség mellett, megjegyezve azt, hogy a győzelem felé csak együtt haladhat a két párt.Dávid Ibolya a vita végén természetesnek nevezte a taktikai kérdésekben meglévő nézetkülönbséget. Úgy fogalmazott: az MDF megfelelő feltételek mellett kész választási szövetséget kötni a Fidesszel, de ha kell, önállóan is vállalja a megmérettetést.– A Fidesz tudomásul veszi az MDF azon döntését, hogy a párt egyedül készül a 2002-es választásokra – jelentette ki lapunknak Várhegyi Attila, a Fidesz országos választmányának elnöke. Rámutatott: tény, hogy az a nyolc-tíz százalékos választási eredmény, amelyet Dávid Ibolya pártelnök célként tűzött maga, illetve pártja elé, nagyjából megegyezik azzal az ajánlattal, amelyet a Fidesz korábban tett az MDF-nek. – Ilyen értelemben e cél megfogalmazásával sem lehet a lehetőségek bővüléséről beszélni az MDF esetében – fűzte hozzá. Várhegyi Attila megjegyezte azt is, hogy az MDF döntésének ismeretében rövid időn belül a Fidesznek is döntenie kell arról, hogyan készül a választásokra. Publicisztika a 7. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.