Rendőrök a médiumokról

2001. 01. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság és a médiumok, a rendőrök, valamint az újságírók kapcsolata példaértékű – jelentette ki tegnap Gergényi Péter dandártábornok, a megye rendőrfőkapitánya azon a fórumon, amit a vezető országos napilapok, televíziós csatornák bűnügyi munkatársainak szerveztek tegnap Kecskeméten. A találkozón Hernádi Lovas Lászlót, a Magyar Nemzet újságíróját és Ördögh Krisztát, lapunk egyik Bács-Kiskun megyei tudósítóját is elismerésben részesítették a rendőrök.Az újságírók egyöntetű véleménye az volt, hogy a rendőrség Bács-Kiskun megyében a közvélemény naprakész, pontos és tárgyilagos tájékoztatását az egyik legfontosabb feladatának tartja. Az emlékezetes izsáki vérügy után – amikor 1996-ban eltűnt egy kettős halálos gázolás okozójának vérmintája a kecskeméti rendőrségen – új vezetés került a megyei rendőr-főkapitányság élére. Gergényi Péter rendőr-dandártábornok első feladata egyebek között az volt, hogy merőben új tájékoztatási stratégiát dolgozzon ki a megyében.Ennek része, hogy kétfős, technikailag jól felszerelt rendőrstáb a nap 24 órájában, folyamatosan tájékoztatja a Bács-Kiskun megyében történt bűncselekményekről, balesetekről a médiumokon keresztül a megye és az ország közvéleményét. A Bács-Kiskun megyei példát azonban – mondták el tegnap az újságírók – sajnos nem mindegyik megye rendőrsége vette át Magyar-országon, arra hivatkozva, hogy sérti a nyomozás érdekeit a korrekt tömegtájékoztatás.Ezt az érvelést azonban egyértelműen cáfolja, hogy Bács-Kiskun megye évek óta vezeti a bűncselekmények országos felderítési statisztikáját. Gergényi tábornok szerint nem kis mértékben azért, mert kiváló újságírói kapcsolataik révén azonnal kérhetik a médiákban a rendőrök a nyomozásokhoz a közvélemény aktív segítségét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.