Süsüke versenyen kívül

Csukás István
2001. 01. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azért írhatok róla, mert már elvált tőlünk, mint gyerek a szüleitől, s járja a maga útját, most éppen a filmszemlén szerepel, versenyen kívül. Meghatottan, de azért vidáman nézek utána, minden teremtményem közül ő az egyik legkedvesebb, sokáig hordtam a fejemben, míg megszületett, s most íme, jár, beszél és énekel! Ne tessék mosolyogni, ez nem klinikai eset, ez teljesen normális és természetes írói agyműködés. És emberi is, mert hiszen benne van életem része, plusz a lelkem, plusz a rengeteg papír és magányos óra; de nem panaszkodom, én választottam ezt a mesterséget minden örömével, kínjával! S milyen az ember, a kínokat elfelejti, s marad az öröm, az alkotás öröme, a munka öröme, kell is ez az egészséges felejtés s pici diadal, hogy elviseljem a fáradtságot, mert most olyan vagyok, mint egy kifacsart citrom. De összességében egy boldog citrom, s többet nem is kell tudni az íróról.Mert mindig a mű a fontos, Süsüke esetében ráadásul a műfaj is, a gyerekműfaj, amely most, hála istennek, feltámadóban van. Ezt örömmel írom le, még nagyobb örömmel veszek részt feltámadó hittel és erővel. Hit nélkül nem megy, és az is nagyon fontos, hogy mások is higgyenek benne, akiknek módjuk van a támogatásra. Ugyanis a műfaj majdnem elvérzett attól a meggondolatlan ötlettől, hogy a piac törvényei közé szorították, és sorban megszűntek a műhelyek, a könyvkiadás, a könyvterjesztés, a színház és a filmgyártás. Pedig a magyar gyerekfilm világhírű volt, tele van a szobánk fala nagydíjakkal, Keletről és Nyugatról hoztuk haza a babért! A negyvenéves televízió is egy gyerekfilmért kapta a legnagyobb díjat Hollywoodban: a Keménykalap és krumpliorr az év legjobb gyerekfilmje lett. Sóhajtozva emlékszünk vissza a boldog időkre, amikor a televízió gyerekszerkesztősége évente nyolc-tíz játékfilmet és számolatlan rajz- és bábfilmet készített! Máig abból élnek, kopottra ismétlik őket. Új magyar alkotás nem születik, helyette fuldoklunk az amerikai dömpingben. Ez két okból is nagy hiba, s nem félek leírni, hogy bűn! Az egyik, hogy elsorvadt a magyar gyerekfilm, a másik, hogy a magyar gyerekek nem kapnak választási lehetőséget, s az egyoldalú táplálkozás, a lelki táplálkozás is, nagy bajt okoz! Mert ne legyünk naivak: az amerikai gyerekfilmek egyfajta szellemi gyarmatosítás eszközei is! Tőlünk távoli eszméket és életvitelt sulykolnak, kizökkentve a mindent befogadó és megtanuló gyermeki lelket. S mivel a gyerek védtelen, hiszen még most kezdi a világot megismerni és helyére tenni, a maga helyét megkeresni benne, a mi felelősségünk nagyon nagy.Nincs hálásabb és nincs fontosabb közönség, mint a gyerek! Ezt már szinte röstellem leírni, de leírom százszor is, mert legalább Kodály százszor szánkba rágott intelmét fogadnánk meg, hogy abból lesz a jövő közönsége, akit gyerekkorában megtanítunk rá! És abból lesz a jövő is, amit nincs jogunk elherdálni lustaságból, figyelmetlenségből, rossz gondolkodásból. Nagy szavak? Bár az égbe hallatszanának! Mert az idő múlik, és a gyerekek órája gyorsabban ketyeg, nekik négy év egy korszak, és amit e korszakokban nem tudtunk betáplálni a lelkükbe, az örökre kimarad, üres lesz a lelkük. Lélektani közhely, hogy a gyerekek különböző korszakaikban mást és mást tudnak befogadni, s ha elmulasztják, nem lehet bepótolni. Az is közhely, hogy a művészet a legerősebb, legjobb lelki táplálék, az már sajnos kevésbé ismert, hogy a gyerekeknek is művészetet kell adni! Nem felnőttekről levetett göncöket, dilettánsok gügyögő borzadályait, hanem nekik szóló alkotásokat. A gyerekeknek joguk van a hozzájuk szóló és róluk szóló művekhez! Ezt még bele kéne venni az alkotmányba!Most azonban az örömről kell beszámolni, kapaszkodom én is megújuló hittel a felvillanó reménysugárba, mert a magyar filmet támogató millenniumi pályázatba a gyerekfilmek is belefértek, ami azt is jelenti, hogy előbb-utóbb méltó helyére kerülhet a műfaj. Higgyék el, megéri, és nincs jobb befektetés, mert aki a gyerekekben hisz, az a jövőben hisz, aki a gyerekeknek ad, az a legnagyobbat kapja vissza: a szeretetet!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.