Szcientológusok tiltakozása

Bákonyi Ádám
2001. 01. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hosszú ideig követendő példaként emlegettük Franciaországot, hiszen a „szabadság, egyenlőség, testvériség” hazájában maradéktalanul érvényesültek az általános emberi és szabadságjogok. Mára mindez elveszni látszik – mondta Tasnádi Gábor, a Magyarországi Szcientológia Egyház szóvivője a budapesti francia nagykövetség előtti tegnapi demonstráción. A magyar szcientológusok az úgynevezett „Abaut-Pickard” törvénytervezet ellen tiltakoztak, amelynek következtében – az egyház szerint – 173 vallási közösséget, köztük a francia szcientológia egyházat is kontroll és jogorvoslat nélkül tilthatnak be. A demonstrálók úgy vélik: a francia szenátus a tervezettel „ködfüggönyt” akar bocsátani a közvéleményre, hogy ezzel terelje el a figyelmet a politikai elit korrupciós ügyeiről.– A tervezet szerint a betiltott egyházak újraszervezése esetén pénzbüntetés és szabadságvesztés is kiróható lenne. – Követeljük, hogy a politikai pártokra is ugyanazok az erkölcsi és jogi szabályok vonatkozzanak, amelyek a vallási közösségekre – jelentette ki Tasnádi Gábor a megjelent mintegy 150-200 résztvevő előtt. A tiltakozók állásfoglalásukat átadták a nagykövetség egyik munkatársának.Nikola Suran, a nagykövetség sajtóattaséja sem a megmozdulást, sem az azon elhangzottakat nem kívánta kommentálni a Magyar Nemzet megkeresésére. Mindössze annyit jegyzett meg, hogy a vitatott javaslatot tegnap terjesztették a francia szenátus elé, ezért még nem beszélhetünk elfogadott jogszabályról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.