A vezetékes távközlési tarifák február 1-jétől átlagosan legfeljebb hat százalékkal emelkednek. A Matávnál – amely az ország nyolcvan százalékát fedi le – átlagosan 3,18 százalékkal emelkednek a tarifák, ezen belül a lakossági előfizetőidíj-növekedés 19,9 százalékos lesz. Az idén minden szolgáltató áttér az időalapú számlálásra, a helyközi beszélgetések díjai kismértékben vagy egyáltalán nem emelkednek, míg a távolsági és nemzetközi díjak csökkennek. A kisfogyasztók jelentős kedvezményekben részesülnek.Az idei tarifák megállapításának az egyik legfontosabb célja az volt, hogy az országban bárhol, közel egységes díjakért váljék elérhetővé a vonalas telefonszolgáltatás, az árkompenzáció pedig ne legyen elviselhetetlen a lakosság számára – mondta el tegnap Sík Zoltán informatikai kormánybiztos a hatóság és a szolgáltatók közötti tárgyalássorozatot értékelve. A szolgáltatók készülnek a versenyre. A hatszázalékos határt a legtöbb piaci szereplő már most sem használja ki. Idén – a legtöbb szolgáltatónál – a helyi vagy helyközi beszélgetési díjak kismértékben vagy egyáltalán nem emelkednek, a távolsági és nemzetközi díjak pedig jelentősen csökkennek.A Matávnál a lakossági előfizetői díjak átlagosan 19,9 százalékkal emelkednek. Azoknak, akik a kisfogyasztói csomagot választják, a havi előfizetés a tavalyihoz képest hat százalékkal emelkedik. A szolgáltatók vállalták, hogy amennyiben idén a kisfogyasztói csomagot választók a lakossági előfizetők 12,5 százalékát nem érik el, úgy a többletbevételt kompenzációként viszszafizetik a lakosságnak. A Matávnál például aki nem a kisfogyasztói csomagot választja, 22 százalékkal fizet többet a havi előfizetésért, mint tavaly. Ha a kisfogyasztói csomagot választók aránya 12,5 százalék felett lesz, az ebből származó bevételkiesést nem terhelik a lakosságra. A kisfogyasztói csomagot választókat tájékoztatják a beszélgetési idő mértékéről. Idén a felhasznált másodpercek után kell a telefontarifákat fizetni. Változnak február 1-jétől az internetfelhasználási díjak. A szolgáltatók 15–20 százalékos díjkedvezményt nyújtanak, és a legtöbbször a kapcsolási díj is megszűnik internetes bejelentkezéskor.
Súlyos baleset történt a Győr Rally második napján + fotók
