Terjeszkedő hírszolgálat

Tábori
2001. 01. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy sajtóorgánum komolyságát az is jelzi, hogy hol és mennyi tudósítót foglalkoztat. Sajnos a Magyar Rádió tudósítói hálózata meggyengült, kevés pénzből működik – jelentette ki Kondor Katalin, a Kossuth adó főszerkesztője. A rádió vezetősége tegnap a térségben működő hírügynökségek konkurensének szánt Kárpát-medencei Hírszolgálat keretében dolgozó hat új munkatársát mutatta be. Ezentúl Szlovákiából, Ukrajnából és Jugoszláviából egy-egy, Romániából pedig három újságíró küld majd jelentéseket az ottani magyarsággal kapcsolatos hírekről. Mint Kondor Katalin fogalmazott, nem biztos, hogy a rádió saját erőből biztosítani tudja a tudósítói munkához szükséges technikai feltételeket, ezért számítanak arra, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) anyagilag hozzájárul a tudósítói bázisok kiépítéséhez.Szabó Tibor, a HTMH elnöke kérdésünkre elmondta: csak egy részletes tanulmány elkészülte után tud nyilatkozni a későbbiekben nyújtandó anyagi segítség mértékéről.Mint ismert, tavaly februárban született meg a Duna TV és a Magyar Rádió között a hírszolgálatot működtető közhasznú társaság alapításáról szóló szerződés, amelyhez később az MTV is csatlakozott. Arra a felvetésre, hogy miként befolyásolják a hírszolgálat működését az MTV elnökének esetleges távozásával kapcsolatos sajtóhírek, Hölvény György, a Duna TV kabinetfőnöke leszögezte: nem volna praktikus, hogy az MTV nélkül működjön a hálózat. Szijártó István, a rádió ügyvezető igazgatója megjegyezte: szeretnék felmérni, hogy a magyarországi médiában milyen fogadtatása volna a Kárpát-medencei hírügynökség munkájának.


Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.