Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a helyi vezetők szerint az EU-csatlakozást követően körülbelül kétszáz, területfejlesztésben jártas szakember közreműködésére lesz szükség. A kihívásokra való minél eredményesebb felkészülés érdekében a megyei területfejlesztési tanács nagy hangsúlyt helyez a humán erőforrás jobbítására. Már a múlt évben is két képzési program indult, amelyek révén a fejlesztési ügynökség tevékenységét öt fiatal pályakezdő, míg a kistérségek munkáját további tizenkét menedzser segíti.Az angol SQW tanácsadó céggel közösen kidolgozott és elkezdett kétéves képzésen – amit a British Know Found is támogat – ötven, területfejlesztéssel foglalkozó szakember vesz részt, akik elmondják tapasztalataikat.A gyakorlatorientált oktatás főként a projekt-előkészítés és a pályázatírás metodikájának elsajátításához nyújt segítséget. Cél az is, hogy a megye vállalkozói és önkormányzatai ismerjék meg az EU-ban elfogadott területfejlesztési elveket és normákat.
Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában: Nincs csodafegyver, nincs felmentő sereg + videó
