Újabb harminc százalékkal emelkedett, s 1996 óta megnégyszereződött a megye gazdasági vállalkozásainak üzleti forgalma az elmúlt esztendőben – tudtuk meg az APEH Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóságának évértékelő tájékoztatóján.Varga Lászlóné megyei igazgató elmondta, hogy az export és belföldi forgalom együttes mértéke jócskán meghaladta a 2000 milliárd forintot. Változatlanul meghatározó a külföldi érdekeltségű multinacionális, úgynevezett vámszabad területi társaságok részesedési aránya, akik tavaly az árbevétel felét jegyezték. Fejlődésük döbbenetes, hiszen három esztendeje még csak 37 százalékos forgalmi hányadot mondhattak magukénak.A belföldi fogyasztás élénkülését jelzi az a tény, hogy az egyéni vállalkozók kivételével a társaságok hazai árbevételének növekedése az inflációnál magasabb szintet ért el. A megyében nyilvántartott mintegy harmincezer egyéni vállalkozó ugyanakkor mindössze a forgalom négy százalékát jegyzi.Győr-Moson-Sopron megye személyi jövedelemadó-bevétele ugyancsak az infláció feletti. A 2000. évi nettó bevétel 26,9 százalékkal haladja meg az előző esztendő adatait – mondta az igazgatónő. A megyebeli adóalanyok száma egyébként 46 ezer fölé emelkedett. Az ellenőrzések eredményeként a revizorok 1,9 milliárd forintos adóhiányt állapítottak meg a vállalkozásoknál és 1,2 milliárd forintos értékben jogtalan kiutalásokat is megakadályoztak.Burillák Attila, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szóvivője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a múlt évben összesen 3300 feljelentés érkezett az adónyomozókhoz, és két és fél ezer esetben rendeltek el nyomozást. Alacsony viszont az állampolgári bejelentések száma, mindössze kétszázhúsz akadt. Győr-Moson-Sopron megyében tavaly 55 ügyet zártak le vádemelési javaslattal, és ezáltal 220 millióval gyarapodott az államkassza. Az év végén 47 nyomozás maradt folyamatban, belőlük feltételezhetően további 350 millió forint érkezhet az adóhivatal számlájára.
Sokkoló elképzeléseik vannak a magyaroknak a takarításról
