Váltott a Daily Express

Az ősz elején már híre járt Angliában, hogy Lord Hollick, a Munkáspártot támogató főrend rövid négy év után meg akar szabadulni az Express Newspapers sajtócsoporttól, amelynek legismertebb terméke a nagy múltú Daily Express. A lap fénykorában a háborús koalíciós kormány repülőgép-gyártási majd hadianyag-ellátási minisztere és Winston Churchill személyes, jó barátja, Lord Beavarbrook tulajdona volt. Annak idején a hitleri Németország elleni gyűlölet legfőbb médiuma, később, a háború után mint a brit birodalmi konzervativizmus orgánuma szerepelt a köztudatban, olyannyira, hogy az ötvenes években a brit baloldal szélsőjobboldali lap gyanánt tartotta számon.A Daily Express mindig úgynevezett tabloid lap volt, vagyis bulvárlap, amely komoly szerepet játszik, hiszen sok millió olvasóhoz szól. A Daily Express ideológiai töltete a baloldali, liberális „politikai korrektség” irányába tolódott. Jelenlegi főszerkesztője, Rosie Boycott kezében főleg feminista, környezetvédelmi és ezekhez kapcsolódó ügyek bajnoka volt. Az újság azonban a sorozatos, rossz menedzsmentdöntések, s főleg a beruházások elégtelensége miatt fokozatosan teret veszített olyan népszerű bulvárlapokkal szemben, mint testvérlapja, a Daily Star, a konzervatív beállítottságú Daily Mail, vagy a Munkáspártot támogató Daily Mirror. Példányszáma még is így egymillió körül van, de messze elmarad a többiek, például a közel két és fél milliós példányszámú Daily Mail mögött.Amikor kiderült, hogy a lap piacra kerül, az érdeklődők között volt a Dail Mail Group is, valamint az Edinburghban megjelenő, tekintélyes Scotsman tulajdonosai, de a győztes végül mégis Richard Desmond lett, aki 125 millió fontot adott az újság kiadói jogaiért. Valószínűleg azt is tudja, hogy a következő néhány év alatt a lap évente jó 50 milliós további beruházásra szorul majd. Desmond – a média ügyeiben bennfentesek szerint – tulajdonképpen inkább a Daily Star után érdeklődött, de végül is – legalábbis egyelőre – beérte a sokkal rosszabbul menő testvérlappal. Richard Desmond nem politikai egyéniség. Szakterülete inkább a pletyka és a pornográfia. Ez utóbbi területen működik az interneten, s több, tulajdonában lévő kiadvány is ezt az igényt elégíti ki, ha nem is mocskos, de mindenesetre „sikamlós” termékek piacán. Új szerzeményét egy másik kiadványa, a popvilág képeslapja, az OK! magazin színvonalára akarja „emelni”, azzal a várakozással, hogy a 18 és 34 év közötti nőolvasók lapja lesz, akiket érdekel a film, a színház, a popkultúra világa. Általános volt az a várakozás, hogy a homlokegyenest ellenkező, sőt elkötelezettségű főszerkesztő lemond. Ez eddig nem következett be, nem utolsósorban azért, mert akkor elesne attól a tetemes (jó negyedmillióra becsült) kárpótlástól, amelyet akkor kapna, ha elbocsátanák állásából. Így hát tulajdonos és főszerkesztő hideg, sőt ellenséges szimbiózisban él együtt.Ez egyébként bizonyos fokig rávilágít a tulajdonos helyzetére a lap politikai hovatartozását illetően. A mai angol média legpolitikusabb alakja az ausztráliai Rupert Murdoch, a Times, a Daily Mirror, a Sunday Times és több más kiadvány tulajdonosa. Amikor a kínai kormánnyal folytatott kényes tárgyalásokat, hogy kiterjessze üzleti tevékenységét a kínai tévére, neki sem sikerült elérnie, hogy lapjai – akár csak átmenetileg is – kesztyűs kézzel bánjanak a kínai pártdiktatúrával. Desmond esetében a helyzet jóval egyszerűbb, mivel számára a politika másodrendű fontosságú, első az üzlet. Ez persze nem jelenti azt, hogy ilyen nagy példányszámú napilappal a kezében elhanyagolható tényező lenne. Ezt jelzi az is, hogy a miniszterelnök máris meghívta egy beszélgetésre, aminek a hátterében minden kétséget kizáróan a tavaszra várt választás áll.