Viniczai: Nincs alternatíva

Moldoványi Tibor
2001. 01. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nincs alternatívája a polgári pártok együttműködésének, a Fidesz az MDF hosszú távú stratégiai partnere – nyilatkozta lapunknak Viniczai Tibor, a Magyar Demokrata Fórum elnökségi tagja. A politikus szólt arról is, hogy az MDF nem akarja pozíciója javítása végett kiaknázni az FKGP belső gondjait.Nehéz „háborút” nyerni jó szövetség nélkül, még csatát sem könnyű – véli Viniczai Tibor, aki szerint az 1998-ban sikeresen megvívott választási küzdelem a szövetségkötés egyértelmű létjogosultságát igazolja. Úgy véli: a Fidesz fenntartások nélkül viszonyulhat az MDF-hez, hiszen a fórum bizonyította a koalícióval szembeni lojalitását, és eredményesen vesz részt a kormányprogram végrehajtásában.Viniczai szerint Kelet-Közép-Európára jellemző, hogy a kormányzati pozícióból induló pártok minden választáson hátrányban vannak, ami egyébként kevésbé tapasztalható a stabil gazdaságú országokban. Térségünkben a polgárok többsége a kormányt okolja saját bajai miatt – vélekedik a politikus. Úgy látja: sokan nem értékelik, hogy régiónk fejlődésének zászlóshajója Magyarország, amit határainkon túl viszont elismernek. – 1994-ben az emberek az MDF-et okolták a nehézségekért, ám 2002-ben már más megítélés alá esnek majd a rendszerváltás évei, nyolc-tíz év távlatából más megvilágításba kerül a gazdaság gyökeres átrendeződése is – jelentette ki. Ma már ugyanis a magánszféra adja a termelés és a szolgáltatás kilencven százalékát, s ennek pozitív hozadéka javítja a polgári koalíció esélyeit.Arra a kérdésre, hogy mikor válik időszerűvé a választási megállapodás megkötése az MDF és a Fidesz között, a politikus úgy reagált: akkor születhet meg az egyezség, ha a javasolt kompromisszum megnyugtató lesz mindkét fél számára. Hozzáfűzte: a több hónapja tartó holtpontról a közelmúltban elmozdulás történt, a koalícióban felértékelődött az MDF szerepe.Annak a sajtóhírnek a firtatására, amely szerint a kisgazdapárt válsága miatt késedelmet szenvedne a Fidesz és az FKGP közötti egyeztetés, ami erősítheti az MDF pozícióját, Viniczai leszögezte: az MDF nem mások kárára akar jobb helyzetbe kerülni, hanem saját erejének, önmérsékletének, kormányzati eredményeinek köszönhetően. További kérdésünkre megjegyezte: nem befolyásolja a Fidesz és az MDF közötti viszonyt a Békejobb, amely a mérsékelt polgári erők összefogásáért szerveződött.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.