Visegrád – európaiságunk rekonstruált tanúsítványa

A dicső s méltatlanul feledett múlt felidézésére, a rettenetes századok során pusztulásra ítélt romjaink megmentésére és rekonstruálására is vállalkozott az ezeréves keresztény államiságát ünneplő magyarság. A millennium tán leglátványosabb, ám – sajnálatos módon – a legtöbb kritikával illetett programja a régi királyi városok archeológiai maradványainak megóvása s helyreállítása volt. A szakmai viták kereszttüzébe került székesfehérvári s esztergomi rekonstrukciós munkálatok mellett viszonylag kevés szó esett mindarról, ami a visegrádi királyi palota környékén történt. Pedig, ami ott fogadja a látogatót, igazán lélekemelő: a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma segítségével, valamint Angliából érkező támogatással állították helyre azt a késő gótikus-reneszánsz csodát, amit e helyen az 1400-as években két európaian gondolkodó uralkodó, Zsigmond, majd Mátyás teremtett. Helyreállították a díszudvart – közepén a híres Herkules-kút mását helyezték el –, a kerengőt, a lodzsát, több jelentős termet meg a pincét. A korabeli építészeti megoldásokat alkalmazó rekonstrukció árán nyert termekben a palota történetét híven szemléltető kiállításokat rendeztek. Európaiságunk tanúsítványa mindaz, ami ma Visegrádon fogad bennünket: az utolsó órákban megmentett história.– Kétfajta rom létezik, kezdi bevezetőjét a visegrádi palotarekonstrukciót „levezénylő” múzeumigazgató, Szőke Mátyás. Van, amelyik eleve rom formájában maradt ránk, és van, amelyiket a föld alól ásták ki elődeink. (E csoportba tartozik a visegrádi királyi palota is.) Mind a két fajta örökséggel sok a gond a mi sajátos közép-európai időjárásunk miatt, de a föld alól napvilágra hozott épületmaradványokkal még több, mint a rom formájában megőrződött múlttal. Tetőt emelünk föléjük, vagy téglából, kemény kőből való védőburkolatot, egyre megy, szélsőséges éghajlati viszonyaink miatt (van, amikor száz fagyos napot is hoz az esztendő, éjszakai dermedéssel, nappali felmelegedéssel) így is, úgy is kárt szenved a sok évszázados kőzetanyag. A visegrádi palota meg szinte az első kapavágás után „fagyhalált” szenvedett, feltárását Schulek János, a híres helyreállító építész fia 1934 szilveszterén kezdte meg, és mivel csak a legértékesebb részek fölé jutott védőtető, a felszínre került falak jelentős része súlyos fagykárokat élt át.– A jól megszerkesztett, 123x123-as, négyzetes épületegyüttesnek az ötvenes évekig mintegy a harmadát ásták ki, az északkeleti palotatömböt, a legreprezentatívabb helyiségeket. Számos részlet teljes épségben került napvilágra – meséli Szőke Mátyás –, ezeket azonban az elmúlt évtizedek Kárpát-medencei időjárása tönkretette. A hagyományos műemlékvédelmi módszerekkel hiába húztak védőkoronákat a falsorokra, a korona megmaradt, csak az alatta levő építmény indult romlásnak. Szinte minden eltűnt, ami az egykori lakókra emlékeztetett. Kész szerencse, hogy ennek a módszernek a folytatására nem jutott pénz, mert ha jutott volna, ma már csupán a védőrétegek alatt kicserélt falakkal „ékeskedő” betonmakettet látná a közönség, az eredeti köveket csak másolat hirdetné. A mediterrán éghajlatú országokban, Itáliában, Görögországban kodifikált műemlékvédelmi eljárás a mi viszonyaink között hosszú távon nem foganatosítható.– Amikor azután köbméterszámra dőltek le a falak, 1996 táján, válaszút elé kerültünk – mondja Szőke Mátyás. – Vagy folytatjuk a régi utat, konzerválgatunk reménytelenül, vagy új utat keresünk magunknak. Vagy védőtetőt emelünk a feltárt leletek fölé, ahogyan Székesfehérváron tették. (De a védőtetőt is meg kell alapozni, s gondoskodni kell a csapadék elvezetéséről is, és ezek a munkálatok óhatatlanul érintik a megóvni kívánt romokat, s a védőtető nem oldja meg a legfőbb gondot, nem mentesíti a hőmérséklet-ingadozás okozta károktól a múlt hagyatékát.) Vagy – ez is kitaposott út ma már Magyarországon – tiszteletben tartjuk a régit, méghozzá olyannyira, hogy hozzá se nyúlunk, hanem valami modernet, tőle lényegesen különbözőt teszünk hozzá. Ezt cselekedték a millennium alkalmából Esztergomban és korábban – ilyesztő módon – Visegrádon a Salamon-torony vasbeton-kiegészítésével.Visegrádon elhatározták, úgy fedik le a királyi palotát, hogy ez egyúttal hiteles rekonstrukció is legyen. Helyreállítás – évtizedes kutatómunka alapján. Az ily módon nyert térben kiállításokat is rendezhetnek, gondolták Visegrád muzeológusai. Rendeztek is. Ezek a tárlatok ma már meglódítják a fantáziánkat: ki-ki képet alkothat róla, milyen lehetett a visegrádi királyi palota az Anjou-korban, Zsigmond, majd Mátyás uralkodása idején. Nemhiába mondogatta Gerő László a tanítványainak: fiaim, a középkori ember nem alaprajzokban élt!, most a díszudvarból nyíló egyik teremben Nagy Lajos király korának mindennapjairól szerezhet a látogató értékes és színes információkat (szemes kályháikról, edényeikről, lovagi kultúrájukról), a másikban a Zsigmond király idején felépült palotakápolnáról, pénzverdéről, a harmadikban a Mátyás regnálása alatt létesített visegrádi műhelyek eszköztáráról és munkásságáról. Többek között...És ott áll az újjáépített kerengő középpontjában a híres-nevezetes Herkules-kút mása. (A brit állam, az angol Powergen cég és a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával készült el a rekonstrukció abból a kőanyagból, vörös mészkőből, amelyből az eredetit is faragta Giovanni Dalmata.) Kiállítótér lett a palota helyreállított nagypincéje is, kőtár a Mátyás korabeli faragványok – ablakkeretek, oszlopok, kandallók, gyámkövek – szemléltetésére. Aki eljut ide, nem feledheti, a visegrádi kőtár nagyterme legeslegújabbkori történelmünk fontos helyszíne: itt írta alá a visegrádi országok együttműködési megállapodását 1991 telén Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország államfője. (A visegrádi helyreállítók szép álma, hogy hamarosan ugyanide térnek vissza az új évezred gondjait és terveit megvitatni a „visegrádiak”, a lengyel, a cseh, a szlovák és a magyar államfő.)Nem kell különösebben bizonygatni a Visegrádra látogatóknak, mert a rekonstrukció adta térélmény és a kiállítások szemet gyönyörködtető anyaga meggyőzi erről: az 1400-as években Közép-Európa legnagyobb és legpompásabb uralkodói rezidenciája állt itt, olyan épületegyüttes, amely a magyarok európaiságát tanúsította már akkor is. Ezt tanúsítja a rekonstrukció mai állapotában is. (Hát még ha valamennyi tudományos elképzelésüket megvalósíthatják a helyreállítók!)