Az Állami Számvevőszékhez fordul a Magyar Televíziót felügyelő kuratórium nevében Bakó Lajos, a testület elnöke, kérve, hogy vizsgálják meg a köztévé tavalyi gazdálkodását – határozott tegnap a civil delegáltakkal kiegészült grémium. Egyúttal kérték, hogy az Országgyűlés illetékes bizottsága is vegye napirendjére az ügyet. A jövő heti kuratóriumi ülésen Szabó László Zsoltnak, az MTV elnökének esetleges visszahívása is napirendre kerül.Értesülésünk szerint a tegnapi ülésen két civil kurátor kezdeményezte, hogy vegyék napirendre az elnök felmentését. Az indítványt nem fogadták el. A tanácskozáson meghallgatták az intézmény elnökének, illetve a gazdasági igazgatónak a beszámolóját a részvénytársaság idei üzleti tervéről. Mint megírtuk, a kuratóriumi elnökség két alkalommal adta vissza átdolgozásra a Szabó László Zsolt által előterjesztett javaslatokat. Kifogásolták, hogy az azokban előirányzott veszteség – a legutóbbi javaslatban mintegy 10 milliárd forint – túl magas. Míg a köztévé menedzsmentje a tavalyi évre 4 milliárd forint veszteséget tervezett, év végére 10 milliárdra duzzadt a deficit. Egy tegnap született határozat értelmében Szabó László Zsoltnak február elejére el kell készítenie az üzleti tervet.
Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában: Nincs csodafegyver, nincs felmentő sereg + videó
