Zalaegerszegi szakmunkásképzés

Farsang Lajos
2001. 01. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Különös kísérletbe fogtak hat esztendeje Zalaegerszegen, hogy megoldják az oktatásból kieső fiatalok helyzetét. Dán minta szerint úgynevezett termelőiskola létesült az Európai Unió PHARE-programjának támogatásával.Dán termelőiskolát működtet az 1993-ban létrehozott, azonos nevű alapítvány. A képzést 1995-ben kezdték meg a csácsbozsoki városrészben, egy meglehetősen rossz állapotban sorsára hagyott hajdani apátsági épületben. Az eltelt időszakról Balogh Károlyné igazgatóhelyettes számolt be.– Októberben hatvan tanulónk vehette át szakmai bizonyítványát és megkezdtük a hatodik tanévet is. Jelenleg hat – festő, kőműves, szerkezeti lakatos, dísznövénykertész, varrómunkás és szakács – szakmában folyik a képzés, amelynek szerkezetét a kereslethez igazítjuk. Tavaly bádogosokat is képeztünk, de mivel inkább a lakatosokat keresik a munkaerőpiacon, váltottunk. A tanév indulása előtt száznegyven jelentkező vehetett részt az egy hónapos tréningünkön, amelynek során felmértük a képességeiket, s közülük választottunk ki hatvanat, akiket beiskolázhattunk.Az Országos Fejlesztési Alapból közel 78 millió forintot nyertek pályázaton, s ha a PHARE-pályázaton is újabb összeghez jutnak, még harminc tanulót fogadhat az iskola a tizenhárom hónapig tartó felzárkóztató képzésre. Ennek során azok, akiknek nem sikerült, befejezhetik az általános iskolát, az alulképzettek pedig megszerezhetik azt a tudást, amellyel már sikerrel jelentkeznek a szakképzésre.Mint az intézmény neve jelzi, a fiatalok a termelő tevékenység közben és bérmunkák végzésével tanulják meg a szakmát. Ennek révén az intézmény évente mintegy 4-5 millió forintos bevételhez jut. Saját kivitelezésben, 50 milliós költségvetéssel hoztak létre egy háromszintes, többfunkciós épületet, s a meglevők felújítását, karbantartását is szinte teljes mértékben a tanulók végzik, akik fizetést is kapnak. Az évzárón a legjobbakat meg is jutalmazták. Az ötös bizonyítvány mellé ötven-, a négyes mellé harmincezer forint jutalom járt...Dániában az állam támogatja a képzést fejkvótarendszerben, ám szakmai bizonyítványt nem adnak. Magyarországon az Országos Közoktatási Jegyzékben is szereplő szakmai bizonyítványt kapnak a sikerrel vizsgázók. A termelőiskolából kikerült fiatalok sorsát fél évig figyelemmel kísérik, mindegyiküknek keresnek állást – a pályázati pénzt csakis ennek teljesítésével kaphatja meg az intézmény.A zalaegerszegi minta szerint Pécsett és Szigetszentmártonban is működik termelőiskola. Zalaegerszegre a határokon túlról – Németországból, Hollandiából, Ausztriából – is érkeznek tapasztalatcserére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.