A kezes bárány

Nem szokásom mások beszélgetését kihallgatni, de akadnak olyan helyzetek, amikor ez elkerülhetetlen. Alkonyati sétám után a minap betértem egy kisvendéglőbe, hogy megigyam szokásos teámat. Olyan kicsi és szűk volt ez a vendéglő, hogy a szomszéd asztalkánál ülők minden szavát tisztán értettem.Eleinte persze igyekeztem másra terelni a figyelmemet, de aztán olyan érdekes dolgokról esett szó, hogy fülelni kezdtem. A beszélgetők, két harmincas férfi, jó cimborák lehettek, mert fesztelenül folyt közöttük a szó. Sört ittak.– Mostanában ritkán látlak – így az egyik. – Van annak már egy éve is, hogy a Lövölde téren találkoztunk.A másik bólintott:– Bizony van. Ha nem több! Elszaladt az idő...Megtudtam azt is, hogy meló mostanában alig akad számukra, csak csip-csup alkalmi munkák adódnak olykor. Panaszkodtak: nagy a drágaság, meg nyakunkon a tél, elkelne néhány melegebb cucc is.– Megiszunk még egyet?A kérdezett bólint, közben lopva a zsebébe nyúl, nyilván a pénzét számolgatja.Itt vagyunk a Garay tér közelében, errefelé azért akad az ilyen embereknek kisebb-nagyobb munka. A reggeli órákban persze s ilyenkor, este ebből telik egy kis iszogatásra.– Mari megbékélt már? – hangzik az újabb kérdés.Nevetés a válasz, aztán:– Mari? Hol van az már! Már nem Marival élek, kénytelen voltam meneszteni, folyton a nyakamat rágta...Erre ittak. Ez olyan esemény, amire inni illik. Elment a Mari, jött a helyébe egy másik.– Ez már hányadik élettársad?A kérdezett összehúzza a szemét, mint aki számol magában: hányadik is? Aztán rávágja:– Az ötödik.Ivócimborája rosszallólag csóválja a fejét, mint aki sokallja.– Csodálkozol tán? Másnak lehet hat is? Addig próbálkozom, amíg megtalálom az igazit. Egyszer csak rálelek. Nem gondolod?Ez újabb ok az ivásra. A kíváncsi férfi fizet és búcsúzik:– Kiszaladok a mamához, itt lakik Zuglóban.Nekem is mennem kellene, lenne még elintéznivalóm, de furdal a kíváncsiság. A téma, amelyről beszélgettek, felettébb érdekes, sőt nagyon izgalmas. Nem olyan, ami csak úgy egyszerűen az utcán hever. Olykor áldozatot is megérdemel egy-egy történet. Mérlegelem egy pillanatig, megéri-e a befektetést, aztán gyorsan döntök. Megéri. Felállok, a férfihoz fordulok. Ránevetek.– Ne igyunk meg még egy üveggel?Bólint, hogy jöhet. Intek a pincérnek, s máris az asztalon a két üveg friss sör. A kezemet nyújtom s leülök. Nem fontos ilyenkor a bemutatkozás.– Akaratlanul is fültanúja voltam az előbbi beszélgetésüknek, ne haragudjék, ha felkeltette érdeklődésemet az élete. Maga még fiatal ember, nem viszi túlzásba? Már az ötödik élettársánál tart.Szúrósan tekint rám bozontos szemöldöke alól.– Kicsoda maga? Mit akar? Mi köze mások életéhez?Csitítom, gyengéden a karjára teszem a kezemet.– Ne értsen félre, nem akarok semmit. Csupán kíváncsi vagyok, és nagyon érdekel a mások sorsa. Abból élek, hogy ilyen tanulmányokat folytatok...Ezen elgondolkozik, de csak akkor szólal meg ismét, s válik barátságosabbá a tekintete, amikor a pincér újabb sört hoz az asztalunkra. Nagyot sóhajt, és miután felhajtja a habos italt, hozzáfog a mondókájához.– Nem is tudom, hol kezdjem... Talán a legelején. Az első a Terike volt. Az utcánkban lakott. Aranyos volt és szőke. Ha évődött velem, akkor a vállával meglökött: Te Józsi! Két évig éltünk együtt boldogan, aztán nagyon meguntam, mert minden este megkérdezte, hol jártam, miért ittam. A második Ágneske volt, ő csak három hétig bírta ki mellettem. Pedig egy ujjal sem nyúltam hozzá. A harmadiknak már a nevét sem tudom, a negyedik volt az a bizonyos Mari. Minden este a sarkon várt rám, és jeleneteket rendezett. Ez az új, a Kati csendes, jó teremtés. Majd bemutatom magának. Eljön értem minden este ide, a kocsmába. Vele könnyebb. Ő megértőbb a többinél. Akár a kezes bárány... Igyunk meg még egy sört?!Megittunk még két üveggel, mire megérkezett Kati, a csendes, az ötödik, a „kezes bárány”. Engem is nyomban átölelt. Részeg volt már, bűzlött a pálinkától. Ez jó társ lesz. Sokáig követtem őket a tekintetemmel. Egymásba kapaszkodva, hangos danolászással ballagtak hazafelé az éjszakában. Végre egy megértő társ! – gondoltam, és megittam még egy üveg sört. Nem ítélem el ezt a férfit. Belátom magam is, szüksége van az embernek olykor valakire, aki ebben a zűrös világban hazatámogatja...