Biztos Balsai posztja

2001. 02. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MDF jövő heti, lakiteleki frakcióülésén várhatóan megvitatja a budapesti választmány ajánlását, amely szerint a hét végi országos gyűlést követően a párt országgyűlési frakciója is tartson tisztújítást. A kezdeményezés ellenére Balsai István frakcióvezetői posztja biztosnak mondható.Szinte egyöntetű értetlenséggel fogadták az ajánlást a frakció tagjai, többen nem értik ugyanis, hogy a budapesti választmány egyáltalán miért tesz ilyen irányú kezdeményezést.Balsai István kérdésünkre elmondta, hogy a frakcióülésen ismerteti majd az ajánlást. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a képviselőcsoport működését a házszabály határozza meg. Horváth Balázs értelmezhetetlennek tartja a budapesti választmány ajánlását, de amennyiben lesz szavazás a frakcióvezető személyéről, ő Balsai István mellett teszi le a voksát. Csapody Miklós kijelentette: a kezdeményezést meg kell vitatnia a képviselőcsoportnak, hiszen az nem fordulhat szembe a főváros kezdeményezésével. Szerinte le kell majd bonyolítani a titkos szavazást.Medgyasszay László azonban úgy vélte: a frakcióval az országos választmány és az országos elnökség van egy szinten, ezért a javaslatot nem kell túlértékelni, de természetesen a képviselőcsoport megfontolja majd az ajánlást. Balogh László elmondta: csak hallomásból tud a szokatlannak mondható ajánlásról, amelynek nem is látja igazán az okát. Hasonlóan vélekedett Gémesi György is, aki leszögezte: a frakcióvezetőt a frakció választotta négy évre.Mint ismert, Balsai István nemrégiben úgy nyilatkozott: nem lenne célszerű bizonytalan időpontra kitolni a Fidesszel kötendő választási megállapodás megkötését. Ez ellentétben áll Dávid Ibolya pártelnök kijelentéseivel, aki idő előttinek nevezte a megállapodást, s aki az országos gyűlésen szigorú fellépést helyezett kilátásba azok ellen, akik nyilvánosan fellépnek a „döntésre jogosult többség álláspontjával szemben”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.