Csapdába csalt cigányok

Bármint vélekedünk is róla, sokféle eseményt vagyunk hajlamosak utólag szükségszerűnek látni, hinni abban, hogy kezdettől fogva érzékelhető volt annak összes következménye. Sajátos példaként ezúttal a közfigyelmet élénken foglalkoztató roma migráció jelenségére szeretnék utalni. Mint köztudott, kisebb-nagyobb létszámban cigány származásúak (vagy magukat annak vallók) hagyják el az országot, abban reménykedve, hogy előbb-utóbb megkapják a menekültstátust. Mert hogy – makacsul a nem intézményesített diszkrimináció, illetve üldözés hihetőnek vélt tényeire hivatkozva – egyre távolabb kerülnek attól, hogy kedvük és hajlamaik szerint éljenek a társadalomban, felemlegetve, hogy elveszítették lakásukat, munkahelyüket, szociális segélyt alig kaptak, s így másodrendű állampolgárokként olyannyira nyomorúságos viszonyok közé kerültek, hogy számukra egyetlen kínálkozó lehetőség maradt: a kivándorlás.Csak éppen a kivándorlás tényét elfogadva is meglehetősen nehéz a mögötte húzódó motívumokat, „stratégiai” szándékokat felfejteni. Az egzisztenciális indítékok nyilvánvalók, hasonlóképpen a megbecsültség, a biztonság és a jólét – kétségkívül jogos – reménye.Ám ezeknél a kiváltó okoknál maradva alighanem a népesség egyharmada joggal válhatna emigránssá. Az utóbbi hónapokban készült esettanulmányokból többek között arra következtethetünk, hogy a jómódú cigányok (akik többnyire vállalkozók) a vállalkozási, pénzszerzési lehetőségek, a viszonylag kedvezőbb adórendszer, a liberálisabb piac áldásaiban reménykednek. A megélhetési nehézségekkel küzdők pedig a nagyobb juttatásokkal járó segélyekben. Ezek a feltételezhető előnyök más síkon erősítik meg azt a tényt, hogy a kivándorolt cigányok ugyanúgy nem lesznek irányítói sorsuknak, mint ahogyan eddig sem lehettek azok. Némi iróniával élve: a romák esetében a választott eszközök átminősítik a célt, miközben a vágyott jólét elérhetetlen.Ehhez járul hozzá, hogy a tehetetlenségre kárhoztatott cigányok itt is, ott is rendre az elégedetlenség foglyai maradnak. Nem feledkezve meg persze arról sem, hogy a kiszolgáltatottság rendszerint újabb indulatokat generál, holott csupán önépítkező tettekkel lehetne befolyásolni a többségi társadalom el- és befogadását. Mivel önsegítő stratégiák híján csak a romák kiszolgáltatottsága növekedhet, ez utóbbi könnyen felidézi a menekülés és menekültség kedvező asszociációit. A menekültstátus képzete nagyobbrészt úgy jelenik meg a kivándorló cigányok szemléletében, mint jogos szembeszegülés a többségi társadalom és hatalom ellenséges világával. Csakhogy ezúttal is bűvös körről van szó: szociális és kulturális megfosztottságukat nemcsak külső tényezők erősítik, hanem maguk is hozzájárulnak ehhez. Mert miközben vitathatatlanul igaz az, hogy az ínséget fenntartó gazdasági, szociális körülmények helyrehozhatatlanul nyomorítanak meg roma életsorsokat, ennek passzív tudomásulvétele torz válaszokat adhat a rájuk mért csapásokra.Ha a kivándorlást választják, egyszersmind azt is elhiszik, hogy – cseppet sem ironikusan fogalmazva – átugorhatják saját árnyékukat. Méghozzá minimális képzettség, nyelvismeret stb. nélkül. Jóllehet annyi bizonyos, hogy a romák kivándorlása mögött a teljes ellehetetlenülés miatti félelem éppúgy szerepet játszik, mint a kirekesztődés sokszor megélt realitása, vagy esetleg a kalandvágy. De ezek mégsem adnak mindenre magyarázatot. Annál is kevésbé, mivel akik a migrációt választják, sokkal jobban hisznek a manipulált ábrándokban, mint abban, hogy valóban saját sorsuk tevékeny alakítói lehetnek. Még ha idáig nem is vált tömegessé a cigányok kivándorlása, groteszk tragikussága abban rejlik, hogy mintegy felhívásszerűen működik. Csak óvatosan utalva arra, hogy nem csupán a nyomorban élők számára lehet vonzó víziókat felvillantani, s előre sem kell sejteni, hogy kik juthatnak majd előnyös körülmények közé. Mindettől függetlenül tény az, hogy akik a kivándorlás gondjával így vagy úgy foglalkoznak, magától értetődően rég lemondtak arról, hogy életviszonyaikon itt és most bármit is változtassanak. Számukra a polgári jómóddal társítható külföld mindenre vigasz lehet. Mert ott „kimeríthetetlen” demokrácia van, s a valóban jómódú polgárok önzetlen segítségére és támogatására is mindig lehet számítani.Már csak arra van szükség, hogy legyenek „elkötelezett” közéleti szereplők, akik időről időre elhitetik a cigányokkal: menthetetlenül a nemzet alatti létbe sodródnak, s számkivetettségük végleges. Ha pedig ez így van, bárki könnyen válhat a kikényszerített migráció akaratlan szereplőjévé. Vagy nem is annyira akaratlanul, hiszen a közép-európai cigányság történetének gyakran emlegetett jellemzője a vándorlásra való hajlam. Ezért sem kell túlságosan csodálkoznunk azon, hogy a cigányság némely csoportjainak tagjai eleve úgy szeretnének élni, mint esetleg francia vagy skót „sorstársaik”. Akár komikus kisszerűségben utánozva, hogy ki hol és meddig választ magának rövidebb-hosszabb ideig „letelepedési” helyet. Végül is nem elsősorban az a félelmetes és hátborzongató a romák migrációjában, hogy alkalmasint a többségi társadalom egy része örül annak, ha a romák végképp elhagyják az országot (a történelemből már ismerünk erre példát), hanem kivándorlásukat valójában az teszi abszurddá, hogy ezzel maguk is gerjesztői lesznek a nem intézményesített diszkriminációnak.Mert senki sem gondolhatja komolyan, hogy a romák nyomorúságos életéért a többségi társadalom tagjai külön-külön felelősséget és bűntudatot éreznének. Egyes esetekben igen, általánosságban azonban aligha. Ebből azonban mégsem következik, hogy a nem cigány származású állampolgárok lelkesednének a romák tömeges kivándorlásáért. Bármennyire nehéz ugyanis empirikusan bizonyítani, a cigányok kikényszerített migrációja nem elsősorban azoknak jelent valamiféle előnyt, akik ebben részt vesznek, hanem azoknak, akik a részvételüket megszervezik, pusztán a diszkrimináció fogalomkörébe tartozó részletekkel érzékeltetve a cigányság reménytelen integrálódását. Ebben a helyzetben az a veszélyes, hogy a cigányság és a többségi társadalom évszázados együttélésében a különböző szembeállítások és azonosítások valójában azoknak végzetesek, akik itthon maradnak. Mert a teljes elnyomorodástól való félelem ugyanúgy könnyűszerrel kiaknázható, mint a gondtalan jólét víziójának elhitetése. De mi lesz azokkal, akik egy pillanatra sem gondolnak arra, hogy menekültként esetleg jobban vagy másként élhetnének?