Elfogyasztott Föld?

Változik bolygónk klímája. Egyes tudósok szerint a globális felmelegedés következményei megsemmisíthetik a civilizációt. Gazdasági válságokra, időjárási katasztrófára, földrengésekre és járványokra számíthatunk a következő évtizedekben – jósolják. Az ENSZ környezetvédelmi programjának készített tanulmány szerint a felmelegedés okozta természeti károk összege 2050-ig elérheti az évi 300 milliárd dollárt is. A jelenség oka a környezetszennyezés, az, hogy egyre több üvegházhatású gázt juttatunk a légkörbe. A folyamat megállításához jóval kevesebbet és okosabban kellene „fogyasztanunk”. Szakértők szerint erre nincs sok esély. Értékrendünket, életmódunkat majd a kataklizmák fogják átalakítani?Valóban nagy a baj, de hogy a globális felmelegedésnek pontosan milyen következményei lesznek, ma még nem tudhatjuk. A Föld ökológiai rendszere olyannyira bonyolult és összeszövött, hogy arról, melyik jelenség hogyan hat egy másikra és az pontosan milyen hatásokat kelt megint máshol, csak jóslások vannak. Annyi bizonyos, hogy az úgynevezett „kis jégkorszak” idején, a XV. századtól a XIX. századig mindössze fél Celsius-fokos változás – minimális lehülés – elpusztította a grönlandi civilizációt, és Izlandon például romba döntötte a gazdaságot – magyarázza Vida Gábor professzor, aki szerint a globális felmelegedés most elérheti az öt fokot is. Elképzelhető, hogy ez milyen léptékű és súlyú változásokat okozhat. Sokszor hallani, hogy meteorológusok azzal igyekeznek kisebbíteni a probléma súlyát, hogy klímaváltozás mindig is volt – és mindig is lesz. Ez igaz, de Vida Gábor úgy látja, hogy most olyan radikálisan felgyorsult folyamatról kell beszélnünk, amihez éppen a változások gyorsasága miatt az emberiség valószínűleg nem tud gazdaságilag és kulturálisan alkalmazkodni, mert erre nem marad ideje.Zágoni Miklós azt írja A technokultúráról az etikáig című esszéjében, hogy az elmúlt évek egyik tudományos szenzációja éppen a grönlandi mély jégrétegek elemzésekor derült ki. A tudósok megállapították, hogy a régmúltban az átlaghőmérséklet hirtelen 10-15 fokot is változott akár néhány évtized leforgása alatt. Ezek a kilengések egy ma még ismeretlen természeti stabilizáló mechanizmus révén tízezer éve megszűntek. A civilizáció csak a klíma állandósulása után indulhatott fejlődésnek, holott a nagy kultúrák létrehozására az ember genetikailag már régen alkalmas volt: köztudott, hogy a mai ember – a homo sapiens – körülbelül negyvenezer éve népesíti be a földet. Zágoni szerint a kis hőmérsékletemelkedés is alkalmas lehet arra, hogy kilökje a földi éghajlati rendszert a stabilizáló klímavezérlés tartományából, és újból beköszönthet a hirtelen klímaváltozások korszaka. Ez viszont könnyen visszavetheti az emberi civilizációt a kőkorszakba.Hogy miért? Mert a klíma ingadozása – ahogy ez már most is tapasztalható – extremitásokkal, szélsőséges időjárási kilengésekkel jár együtt. Egyik évben özönvízszerű esők, viharok, másik évben rendkívüli aszály – nem lehet még rövid távra sem tervezni a mezőgazdaságban. A legnagyobb problémát az okozza a következő évtizedekben Vida Gábor szerint, hogy kiszámíthatatlan, esős vagy éppen száraz lesz az időjárás, ezért nem lehet eldönteni, hogy mit érdemes vetni abban az évben.Ökológiai lábnyomHa összeomlik a mezőgazdaság, ez a városi életforma – végső fokon mai civilizációnk – végét jelentheti. A klíma labilitása lehetetlenné teszi a hosszú távú tervezést is, és ez például az ökológiailag igen fontos erdőtelepítéseknél okozhat komoly gondot. Egy erdő felnevelkedéséhez legalább ötven évre van szükség. De hogyan válasszuk ki a telepítendő fafajtákat, ha nem tudjuk, milyen időjárási viszonyoknak kell megfelelniük, hogy életben maradjanak?A folyamat megállítása és visszafordítása azért nehéz, csaknem lehetetlen, mert ehhez – ahogy Vida Gábor fogalmazott – alapvető szemléletváltásra lenne szükség az élet minden területén.– A gazdaságilag fejlett országok lakóinak jelentősen vissza kellene fogni a fogyasztásukat, és ez a jelenlegi viszonyok között szinte elképzelhetetlen – magyarázza a professzor.A fogyasztás visszafogásának szükségességét többek között a társadalmak „ökológiai lábnyomának” nagyságával is bizonyítják újabban. Ki lehet számolni, hogy egy adott társadalomban élő ember összes fogyasztása – beleértve az eldobható üdítőspalackot vagy az autójába tankolt benzint is – mekkora területen termelhető meg, és mekkora terület kell a fogyasztással járó hulladékok elbontásához, feldolgozásához. Ez Magyarországon fejenként három hektárt jelent, ami közel két és félszerese annak a megművelhető, hasznosítható területnek, amely egy főre valójában jut. Az USA lakóinál az „ökológiai lábnyom” értéke közel tizenhatszorosa az egy főre jutó hasznos területnek. Banglades „lábnyoma” viszont igen apró: töredékét fogyasztja annak, amit elbírna.A professzor szerint a jelenlegi növekedésközpontú, neoklasszicista gazdaságfilozófia ökológiai tarthatatlanságát jól érzékelteti a fenti arányszámítás. Belátható, hogy a GDP emelkedése, vagyis az egy főre jutó fogyasztás növekedése – amire minden ország oly büszke – egyben a feldolgozhatatlan szemét mennyiségének állandó növekedését is jelenti. Kevéssé ismert, hogy például egy környezeti katasztrófa, mondjuk a Galápagos-szigeteken történt olajszennyezés is növelheti az adott ország GDP-jét, hiszen a mentés igen sok embernek, vállalkozásnak ad munkát, sok pénzbe kerül. Ugyanakkor a növekvő fogyasztáshoz egyre több energiára van szükség, ezért egyre több szenet és olajat égetünk el, így egyre több üvegházhatású gáz kerül a légkörbe, és növekszik a felmelegedés, egyre labilisabb a klíma. Ennek negatív hatásai ráadásul a „kisfogyasztóknál”, a harmadik világ országaiban csapódnak le. A kör bezárul.Globális tehetetlenségOblath Gábor gazdaságkutató szerint annak, hogy a fejlett országok visszafogják a fogyasztásukat, nincs gazdasági realitása. Az sem világos, hogy ezt milyen közgazdasági módszerrel lehetne egyáltalán elérni. Arról nem beszélve, hogy a fejlődő országoktól sem várható el, hogy jelenlegi alacsony fogyasztási szintjüket állandósítsák, tehát globálisan mindenképpen a fogyasztás növekedésével számolhatunk a jövőben. Annyi bizonyos, hogy a fogyasztás csökkenése inflációt gerjeszt. Oblath szerint egy ilyen folyamatnak – ha egyáltalán megindítható – kiszámíthatatlanok a gazdasági következményei.Batári Sándor szociológus szintén nem derűlátó ebben a kérdésben. Véleménye szerint a fogyasztói szokások igen nehezen változtathatók meg. Optimális esetben minimum egy félgenerációnyi, azaz legalább negyedszázadnyi időre van szükség ahhoz, hogy egy új, környezettudatos nemzedék felnövekedésével érezhetően megváltozzon a fogyasztói szemlélet, megváltozzanak a vásárlói szokások. Egyelőre a fogyasztás a legfontosabb társadalmi státus.Batári szerint a fogyasztási szokások kialakulásában nagy szerepet játszik a tanulás, másrészt az egyén értékrendje határozza meg. Az értékrend viszont ma egyértelműen materialista, tehát fogyasztásközpontú. Átalakításának folyamatában az iskolai oktatás mellett nagy felelőssége van a különféle médiumoknak is. A fejlett államokban manapság már egyre inkább divat „zölden élni”, de sajnos ennek a jelei ma még nálunk kevéssé tapasztalhatók. Batári szerint ezen a téren a közeljövőben sem számíthatunk látványos javulásra.A globális ökológiai problémák kezelésének terén az eddigi tapasztalatok szerint a nemzetközi fórumok gyakorlatilag cselekvésképtelenek.Ámon Ada, az Energia Klub Környezetvédelmi Egyesület munkatársa szerint az 1992-ben, Rio de Janeiróban aláírt ENSZ éghajlat-változási keretegyezmény annak a politikai elismerése, hogy a klímaváltozás súlyos, világméretű gond, amelyért a fejlett országok a felelősek, és amelynek megoldásában vezető szerepet kell játszaniuk. Az éghajlati rendszer megóvása azonban csak a fejlett és a fejlődő országok szoros együttműködésével képzelhető el. A keretegyezmény aláírói 1997-ben elfogadták a kyotói jegyzőkönyvet, amelyben az országok már konkrét határidőkkel vállalták, hogy csökkentik a klímahatású gázok kibocsátását: 2008-tól 2012-ig a 90-es évek szintjének 5,2 százalékos csökkentését irányozták elő.– Egyes számítások szerint ahhoz, hogy a klíma stabilizálódjon, legalább 60 százalékos visszafogás kellene. A helyzetet jól jellemzi, hogy a hágai klímakonferencián a résztvevők még a minimális csökkentés módjában sem tudtak megállapodásra jutni – magyarázza Ámon Ada. Ugyanakkor alapvető probléma, hogy nem határozták meg a mérések módszertanát sem, ahogyan nincs elképzelés arról, milyen testület, milyen hatáskörrel felügyelje a vállalások betartását, és hogyan szankcionálható, ha egy ország nem tesz eleget kötelezettségének.Ámon Ada szerint a nemzetközi tárgyalásoktól nem várható átütő eredmény. Szintén úgy látja, valódi változások csak alulról indulhatnak el, azzal, ha az emberek „felébrednek” végre, és drasztikusan változtatnak életmódjukon, fogyasztási szokásaikon. Ezért fontos a civil környezetvédő szervezetek felvilágosító munkája.A változtatás kényszereAnnál, hogy nincs olyan szervezet, amely koordinálni tudná a klíma stabilizálásának folyamatát, Vida professzor szerint talán még nagyobb baj, hogy olyan sincs, amelyik teljesen átlátná, mi történik. A tudomány az eredményességre való törekvés miatt részterületekre forgácsolódott, a tudósok egy-egy kérdés specialistái, akik között sokszor akadozik a párbeszéd, bábeli nyelvzavar kezd kialakulni a különféleképpen értelmezett fogalmak miatt. Az ökológia viszont az összefüggések tudománya, amelyben elengedhetetlen a részterületek szintetizálása. A helyzet megértéséhez ismét polihisztorokra volna szükség. És persze arra, hogy finanszírozzák a hosszú távú ökológiai kutatásokat, szemben a mai gyakorlattal, hogy a rövid távú, hamar megtérülő, produktív kutatásokat támogatják.Vida szerint a globalizmussal szemben, ami sérülékennyé tette a gazdasági rendszereket, a lokalitásnak kellene elsőbbséget adnia a helyi gazdaságok megerősítésével. A rövid távú eredményességgel szemben a hoszszú távon fenntarható stratégiát kellene alkalmazni a gazdasági élet minden területén. Ez például azt jelenti, hogy a földművelésben a gyorsan, nagy haszonnal megtérülő monokulturás termelést fel kellene váltani a mozaik rendszerű gazdálkodással, azaz: kis területeken sokféle haszonnövényt nevelni. Ez ökológiailag is hasznos lenne, és a klímaingadozás negatív hatásait is ellensúlyozná. Ha az adott évben például szárazságtűrő és vízigényes növényeket vegyesen vetünk, valamelyik számára biztosan kedvező lesz az időjárás, tehát mindenképpen lesz mit aratni. Vida Gábor szerint Magyarországon most éppen ezzel ellentétes gazdasági tendenciák érvényesülnek.A professzor úgy gondolja, az elkerülhetetlen szemléletváltásra a jelek szerint a klímaingadozásból adódó kisebb-nagyobb gazdasági válságok, megrázkódtatások fogják rákényszeríteni az emberiséget. Ha szerencsénk van, a nagyobb katasztrófák talán elkerülhetők. De ehhez mielőbb változtatnunk kell.