Folytatódik a vita az áram áráról

Mayer György
2001. 02. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Energia Hivatal (MEH) idén életbe léptetett új villamosenergia-árszabályozása négy évre szólóan határozza meg az árképzés alapelveit, és az eddigiektől némileg eltérő módon szabályozza az elismert költségeket, és ebből adódóan az induló árakat. Ezek szerint a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. beszerzési árai összességében 19 százalékkal növekedtek. Az MVM az áramszolgáltatók felé 12-13 százalékkal növelhette eladási árait, míg a szolgáltatók 6 százalékkal emelhették a lakossági fogyasztói árakat. Mindezek alapján a 2001. január 1-jén életbe lépett új fogyasztói ár 21 forint/kilowattóra, az éjszakai vezérelt tarifa 9,70 forint/kilowattóra, forgalmi adó nélkül. Az árszabályozás kapcsán kirobbant vita odáig fajult, hogy az áramszolgáltatók megtagadták az MVM részszámláján szereplő összeg egy részének kifizetését. Az ezzel kapcsolatos egyeztető tárgyalás ma lesz az MVM és az áramszolgáltatók között.Az erőművek termelői és értékesítési árai két tételből tevődnek össze: a fix összegű kapacitásdíjból és a megtermelt energia mennyisége szerinti áramdíjból – jelezte kérdésünkre Varró László, a MEH igazgatója. Mindezek alapján a kapacitáslekötés és a tervezett villamosenergia-termelés figyelembevételével alakul ki az MVM Rt. idei évben várható energiavásárlási átlagára. A legolcsóbban termelő Paksi Atomerőmű 6,40 forint/kilowattóra, a legdrágábban termelő Bakonyi Erőmű 31 forint/kilowattóra áron szolgáltat energiát. Természetesen az ország ellátása és az árképzés szempontjából is meghatározó az atomerőmű, amely a teljes áramszükséglet közel 40 százalékát biztosítja. Az MVM számításai szerint mindezek alapján az idei évben 10,10 forint/kilowattóra induló átlagárral kell számolni, vagyis ennyiért továbbítják az áramszolgáltatók felé az áramot.Boross Norbert, a Magyar Áramszolgáltatók Egyesülete kereskedelmi tagozatának titkára szerint az áramszolgáltatók költségeinek 70 százaléka a beszerzési ár, a maradék 30 százalék a működtetésre, felújításra, karbantartásra, munkabérekre és más költségek fedezésére fordított kiadás. Az idei árszabályozás szerint beszerzési áraik – amennyiért az MVM Rt.-től megveszik a villamos energiát – 12-13 százalékkal növekedtek, miközben a fogyasztói árakat csak 6 százalékkal emelhetik. Ez a különbség eredményezi a hat áramszolgáltató vállalatnál az összességében 20-22 milliárd forintos árréscsökkenést. Mindez azt is jelentheti, hogy kénytelenek visszafogni a már betervezett fejlesztéseket, beruházásokat, sőt egyes társaságok veszteségesek lehetnek az év végére – állítja Boross Norbert. Éppen ezért sürgetik a villamos energia piacnyitásának felgyorsítását, mert a nyugat-európai energetikai társaságoktól a jelenlegi hazai árnál olcsóbban tudnának áramot vásárolni.Igaz, ebben az esetben jelentkeznek az MVM hosszú távú áramvásárlási szerződései miatti befagyott költségek, amelyeket az átállás következtében végül is ki kell fizetni. A nagy kérdés az, hogy mekkora összegről van szó (előzetes számítások akár százmilliárd forintra is becsülték), és mely cégre terheljék ennek költségét. A Gazdasági Minisztérium legutóbbi elképzelései szerint a piacnyitás költségét azoknak kell majd viselniük, akik haszonélvezői lesznek a liberalizálásnak: vagyis a feljogosított fogyasztóknak. Az ezzel kapcsolatos modellezések szerint – közepes ütemű piacnyitással számolva – 1,95 forint/kilowattóra pluszköltség terhelné a nagyfogyasztókat.Érdeklődésünkre Kapolyi László megerősítette, hogy a System Consulting cégen keresztül jelenleg is foglalkoznak áramimporttal. Az MVM-nek az ukrajnai Burstin erőművéből 400-420 megawattnyi energiát hoznak be, a Paksi Atomerőműben termelt árammal versenyképes áron. Ez az erőmű úgynevezett sugaras üzemmódban dolgozik, így a hazai rendszerrel szinkronban jár, vagyis nincs feszültségingadozás, frekvenciaeltérés. További terveik szerint az MVM-mel közösen részt vennének a munkácsi erőmű felújításában, ennek befejeztével további 280 megawattnyi áramimportra nyílna lehetőség.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.