Merre tart az egységes hírközlési törvény?

Már egy éve, hogy a hazai távközlésben és internetszolgáltatásban közvetlenül — eladóként — érdekeltek egyik fő témája a vezetékes távközlés koncessziós korszakának várható vége, a liberalizálás. Egy éve, hogy tanácskozásokon, kerekasztal-vitákon, újságcikkekben, rádió- és tévéműsorokban írnak, beszélgetnek róla, és még mindig nem tudjuk, mi lesz. Pedig időközben átalakult a kormány, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumból kikerült a hírközlés, lett informatikai és hírközlési kormánybiztos(ság). Január közepén pedig Dessewffy Anna a Távközlési Érdekegyeztető Fórumon elmondta, hogy elkészült és tárcaközi egyeztetésre bocsáttatott az egységes hírközlési törvény tizedik tervezete is.Itt tartunk most, kevesebb mint egy évvel 2001. december 31., a Matáv, a Vivendi és a többi vezetékes szolgáltató monopóliumának lejárta előtt. Az idő azonban nekünk, telefonálóknak dolgozik, néhány év alatt legalább oda biztosan eljutunk majd, hogy a telefonszámlánk nem nő olyan gyorsan, mint az a — internetes, faxolási, beszélgetési — kapacitás, amit lekötünk, használunk a hálózatokon. Különféle elemzések látnak napvilágot arról, hogy a világban jóval gyorsabban nő az adatátviteli forgalom mint a beszélgetés, és ez hogyan érinti a költségeket. Abban mindenki egyetért, hogy az adatátvitelt nem lehet többé percdíjjal számolni, csak azon van vita, hogy lesz-e akkora a profit a beszédátvitelen, mint eddig. Ez alól a tendencia alól a magyarországi társaságok sem vonhatják ki magukat. A liberalizált világban zuhannak az árak, Magyarországon még lassabbak a változások.De már kínálja szolgáltatását az első nem vezetékes, hanem rádiós hálózat, az otthonok internetesítésébe pedig erőteljesen bekapcsolódnak a kábeltévés hálózatok, és február végén-március elején indul a mobil csomagkapcsolt rendszer, a GPRS.A liberalizálásnak eleinte mégis a telefonálás olcsóbbá válásában, a kapcsolatok rugalmassága növekedésében kell megmutatkoznia. Bár bizonyos, hogy január elsejével nem jön el a Kánaán, nem gyűrűzik be az Amerikában futótűzként terjedő ingyenes helyi telefontarifa, 2002 januárjától legalább a távolsági beszélgetések ára csökkenhet majd, és megjelenhetnek a trafikokban a nemzetközi távhívásban működő szolgáltatók telefonkártyái is.Habár áttételesen és nehezen kibontható módon, de az előfizetők, a telefonálók nyeresége — és a ma monopóliumot élvező telefontársaságok viszonylagos vesztesége — a törvényi szabályozástól függ majd. Attól, mennyire kötelezi el magát a törvényhozás a szabad versenypiac megteremtése, a verseny, és nem a status quo fenntartása mellett. Évek kellenek hozzá, hogy egy ilyen — hatalmas beruházást, a vezetékes kapcsolat kiépítését igénylő — szolgáltatásban valódi verseny legyen, még ha alkalmas is — elsősorban a városokban — például az újfajta kábeltévés hálózat a telefonálásra. Nem elég ugyanis bekötni egy háztartást egy hálózatba, el kell érni, hogy helyi tarifával fel tudja hívni a szomszédját akkor is, ha ő egy másik telefontársaság előfizetője. Ez például egy olyan kérdés, amit az új törvénynek kell szabályoznia, mert ha nem teszi, az eddig monopolhelyzetben lévő szolgáltató továbbra is egyeduralkodó marad a piacon. Ráadásul a tarifa csak a legkisebb kérdés akkor, ha meg akarjuk oldani, hogy két-három-négy vagy még több telefontársaság előfizetői összevissza beszélgethessenek egymással. Szoftverre, megfelelő kapacitású számítógépekre van hozzá szükség minden oldalon.A verseny támogatásának sok eszközét ismerik a szakemberek. Az egyik annak törvényi kikötése, hogy aki a piacon egy földrajzi körzetben az előfizetőhöz vezető vezetékek — helyi hurkok — döntő hányadának birtokában van, az ott egyetemes szolgáltatóként szabott áron köteles alapszolgáltatást nyújtani. Lehetnek veszteségei, amit pótolnak a versenytársak az állam közvetítésével. Az egyetemes szolgáltató kijelölésének módjában és az alapszolgáltatás meghatározásában tág tere van a piac befolyásolásának akár a verseny megerősítése, akár a korábbi monopolista dominanciájának megőrzése érdekében. Ha például csak 9600 bit/másodperc az előírt adatátviteli alapszolgáltatás a helyi hurkon, az lehetőséget ad a felárra a gyorsabb modemmel bíró felhasználó kiszolgálásáért. Az UPC és más, helyi előfizetői telefonszolgáltatásban gondolkodó társaságok piacra lépést segítheti, de gátolhatja is a törvényi szabályozás. Ha a már működő telefontársaság köteles szabott áron együttműködni a szolgáltatásban, és a beindítást nem nehezítik bürokratikus fékek, az kedvez a versenynek. Ha — a szabad versenyre hivatkozva — a felekre hagyja a törvény a megegyezést a hálózatok összekapcsolásának módjáról, költségeiről, azzal éppen a hegemóniának kedvez.Ahol domináns szolgáltató van a piacon, ott az újak fellépéséhez mindig szükség van az ő hálózatának a használatára. Szaknyelven összekapcsolásnak nevezik, amikor valaki másik szolgáltató hálózatán keresztül látja el a vevőjét. Csak akkor szabad a verseny, ha ezért méltányos közvetítési díjat számolnak fel. Ezt is szabályozni kell.Veszélyes hiátusnak bizonyulhat, ha a törvény nem rendelkezik részletesen az azonosítógazdálkodásról. A törvénytervezet készítői részéről tapasztalható a törekvés arra, hogy a MAC-tól az internetcímig mindent a törvény hatálya alá vonjanak, amit a hálózatban azonosításra lehet használni. Lehet ezen vitatkozni, de ha ilyen általános a kör, amire az államnak befolyása van, akkor az érdekeltek — előfizetők, szolgáltatók — hatékony és jól szabályozott érdekképviseletének is helye van.A számmezőkkel amúgy is baj van, és ezen is az ETH-nak kell segítenie. Ma minden mobiltelefon-társaságnak van saját körzetszáma, azon belül minden előfizetőjének egy hétjegyű hívószáma. Minden mobiltársaság 9 999 999 számot tud kiadni, amire nyilvánvalóan sosem lesz szüksége. Tehát nyugodtan pazarolhatja a számokat, adhat meg ingyen három- és négyjegyű szolgáltatásazonosítókat, amik mögött számok ezrei maradnak kihasználatlanul. Holott esetleg hasznos volna az általános — telefontársaságtól független — rövid hívószámok körét bővíteni. A hitbizomány fenntartása ellen szól az az Európai Unió számhordozhatósági ajánlása, hogy egyik szolgáltatótól a másikhoz, mobilról vezetékesre és vissza is lehessen vinni a hívószámot. Miután a kapcsolást számítógépek intézik, ez szoftverrel megoldható. Legfeljebb minden szolgáltató kialakít egy belső kódot, amit szoftverrel hozzárendel az előfizető állandó hívószámához.