„Minden rossz gyökere”

Huszonötmillió márkás költségvetéssel – hatszáz rendezvénynyel, száz kiállítással – ünnepelik Németországban a porosz királyság létrejöttének háromszázadik évfordulóját. III. Frigyes brandenburgi választófejedelem 1701. január 18-án a königsbergi kastélyban saját kezűleg helyezte parókájára a drágakövekkel díszített aranykoronát, és lett I. Frigyes néven Poroszország királya. Berlinben és Brandenburgban most mindenekelőtt a porosz kulturális vívmányokra emlékeznek szívesen. Eberhard Diepgen főpolgármester a porosz hagyományok pozitív emlékeit idézte: a toleranciát, pontosságot, hatékonyságot. A történelmi tények viszont hatalmi politikáról, militarista államrendről, nagyzási hóbortról tanúskodnak.A porosz katonai tradíció az I. Frigyes örökébe lépett I. Frigyes Vilmos idejére nyúlik vissza, akit mint „katonakirályt” tartanak nyilván: a hadsereg létszámát megduplázta, nyolcvanezer főre emelte, a lakosság közel négy százaléka teljesített katonai szolgálatot, a kiképzést könyörtelen fegyelem jellemezte. A hadsereg fontosságának megnövekedése egyben jelentős reformokat is eredményezett.Poroszország Janus-arcú maradt II. (Nagy) Frigyes uralkodása alatt is. A „filozófuskirály” jelszava ez volt: „Nem az önkény, hanem az értelem irányítja uralkodásomat.” Eltörölték a sajtócenzúrát és a kínvallatást, felvirágzott a tudományos kutatás, a király Európa vezető gondolkodóival tartott szoros kapcsolatot, és a kontinens sok más uralkodójával ellentétben kijelentette: „Én vagyok az állam első szolgája.”Lengyelország felosztásával – 1772, 1793, 1795 – a Hohenzollern-dinasztia nagyhatalommá vált, lakosainak száma majd kilencmillióra emelkedett. Ludwig Dehio történész szerint a pénz és a munka helyét a katonák és a szolgálat foglalta el. Poroszország – Ausztria és Oroszország oldalán – kivette a részét Napóleon legyőzéséből. 1848 forrongó időszakában IV. Frigyes Vilmos kezdetben meghátrált a forradalmárok elől, kiparancsolta a hadsereget Berlinből, de az ősz folyamán visszarendelte a katonákat, pénzt és sört osztott, ostromállapotot rendelt el, és ezzel Poroszország végleg elindult a későbbi évek militarizmusa felé. Otto von Bismarck politikáját az a célkitűzés határozta meg, hogy Poroszországnak biztosítsa a hegemóniát a létrejött birodalmon belül. Az uralkodó teljhatalmat gyakorolt a hadsereg felett abból a meggyőződésből kiindulva, hogy „a demokraták ellen csak a katonák segítenek”. Toleranciáról, jogállamiságról és reformokról nem sok szó esett. Az ipari fejlődéssel párhuzamosan megkezdődött a társadalom militarizálása, egész generációk nőttek fel a „tanulj a hadseregtől!” felfogás szellemében.A weimari köztársaság megbuktatásában poroszok vállaltak döntő szerepet: Paul von Hindenburg volt porosz vezértábornagy, majd birodalmi elnök felhatalmazta Franz von Papen hajdani porosz lovassági tisztet és kancellárt, hogy államcsínnyel ragadja magához a hatalmat. A kérdés, hogy Adolf Hitler porosz támogatás nélkül is megvalósíthatta volna-e céljait, mind a mai napig megválaszolatlan. A Wehrmacht vezetői azonban a porosz fegyelem és becsületfogalom jegyében szolgálták ki a nemzetiszocialista diktátort, és csak a második világháború biztos elvesztésének tudatában próbáltak merényletet elkövetni a Führer ellen 1944. július 20-án – sikertelenül.Winston Churchill angol miniszterelnök a harmadik birodalom öszszeomlása után kijelentette: „Poroszország volt minden rossz gyökere, el kell tűnnie rossz szellemével együtt!” A porosz agresszivitás emléke a kettészakított ország egyesítésének pillanatában is kísértett. A kormány Bonnból Berlinbe költözése idején az őszinte toleranciájáról híres Rajna-vidék egyik polgára kijelentette: ismét veszély fenyegethet Berlinből. A Rajna mentén még sohasem robbant ki háború.