Növekvő turisztikai bevételek

Nagy Ottó
2001. 02. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hazánkban a turizmus annyira dinamikusan fejlődik, hogy az innen származó állami pluszbevételek más ágazatok támogatását is lehetővé teszik – jelentette ki tegnap Lasztovicza Jenő, az Országos Idegenforgalmi Bizottság elnöke a Turizmus és profit elnevezésű rendezvényen.Az elnök elmondta: 2000. első tizenegy hónapjában a turisztikai devizabevételek 16 százalékkal, 3,455 milliárd euróra növekedtek, miközben a hasonló kiadások 1999 egészéhez képest is csökkentek, összegük 1,062 milliárd euró volt. Az évek óta tartó dinamikus bevételnövekedés is azt mutatja, hogy a jelenlegi kormányzat nagy súlyt fektet a turizmus fejlesztésére. Ez tükröződik a támogatásokon is: az idei évre e célra 25, 2002-re pedig 28,2 milliárd forint lett elkülönítve a költségvetésben – mutatott rá Lasztovicza Jenő. A turisztikai célelőirányzat alakulásáról az elnök elmondta: az elmúlt öt évben mintegy nyolcmilliárd forinttal nőtt, és 2000-ben elérte a tízmilliárd forintot.Budai Zoltán, a Gazdasági Minisztérium (GM) turisztikai helyettes államtitkára előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell sokszorozni az idegenforgalmi fejlesztésekre fordítható forrásokat más tárcák, illetve a külföldi és hazai befektetők bevonásával. Elmondta: kiemelten kezelik a gyógy- és termálturizmust, ennek megfelelően a 2001. január közepén kiírt pályázatokban a termálfürdők kialakítására és azok infrastrukturális fejlesztésére az elnyerhető maximumösszeg egymilliárd forint, a támogatás mértéke pedig 50 százalék. Hozzátette: a gyógy- és termálturizmus fejlődésével kiküszöbölhetők a turizmusra jellemző gondok, így a szezonalitás, a területi koncentráció, a rövid tartózkodási idő, a vendégek alacsony pénzköltése és a belföldi turizmus gyengesége.Megfelelő támogatásban részesül a kastélyokra, várakra építő kulturális turizmus is, Magyarországon ugyanis sokkal több ilyen épület van, mint Európa más országaiban, ráadásul jelentős hányaduk a világörökség részét képezi, ezért azokat mindenképpen be kell kapcsolni a turizmusba – folytatta Budai Zoltán, aki szólt a lovas turizmusban rejlő lehetőségekről is. Eszerint e turisztikai ág 30 millió forintnyi pályázati összegben részesül, 30 százalékos támogatás mellett.Felhívta a figyelmet a belföldi turizmus jelentőségére is. Elmondta: azok az országok válhatnak idegenforgalmi nagyhatalmakká, amelyek nem hanyagolják el a belföldi szolgáltatást. A világ turisztikai piaca egyre fejlődik, könnyű a közlekedés, így tulajdonképpen minden országot konkurensnek kell tekinteni. Ezért az államtitkár véleménye szerint a versenyképesség csak a hazai fejlesztések révén lehet igazán sikeres.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.