Playback-huszárok

Egyre érdekesebb kérdések és vélemények bukkannak fel, miközben a könnyűzene sztárjait, a könnyűzene szakembereit faggatjuk a sztárrá válás magyarországi lehetőségeiről. Ezen a héten olyasvalakivel beszélgettünk, aki sztár volt, ma pedig igyekszik leendő sztárokat felfedezni. Szigeti Ferenc neve egészen biztosan sokak számára ismerős. Manapság a Magyar ATV-ben készít és vezet műsorokat, az Elephant Records lemezkiadó cég tulajdonosa, producerként több sikeres kiadványt jegyez, és nem utolsósorban a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének (Mahasz) a főtitkára, elnökségi tagja és egyik alapítója. A kicsit idősebbek emlékezhetnek rá a Corvina és a Karthago együttesből. Az elmúlt tizenöt esztendőt különböző lemezkiadóknál töltötte el, így aztán szinte mindent ismer és tud, amit ebben a szakmában ismerni és tudni lehet.Másfél évtizeddel ezelőtt a semmiből hozták létre a Proton Kiadót, meséli Szigeti Ferenc, az első magán-hanglemezkiadót az országban. Amikor szerkezetváltás miatt eljött a Protontól, a Multimédia koncertszervező ügynökségnél kezdett dolgozni, és létrehozta a Zebra Kiadót, amelynek már „saját sztárjai” voltak. Később, másfél év múlva a Polygram cég, az öt legnagyobb hanglemezkiadással foglalkozó világcég (az EMI, Warner, SONY, BMG a másik négy) egyike megvásárolta a Zebrát, és alkalmazottként, producerként, marketingigazgatóként dolgozott ott tovább. A Polygram Magyarország Kft.-től, amit időközben megvásárolt az Universal, a Hungaroton Gonghoz „igazolt át”.Nyolc évvel ezelőtt néhány szakmabeli társával közösen hozták létre a Mahaszt, a hanglemezkiadók érdekvédelmi szervezetét. Megalapításának három fő célja volt. Az egyik, hogy a kazettahamisítókkal és -forgalmazókkal szemben felléphessenek, a másik, hogy az akkori televízióval szabályozzák a kiadók kapcsolatát, a harmadik pedig, hogy a különböző kiadók egymás közti viszonyát rendezzék. Mára a kilencvenes évek elejére jellemző hatvan-hetven százalékos kazettahamisítás tíz-tizenöt százalékra szorult vissza, köszönhetően a szövetség és a rendőrség közös akcióinak. Napjainkban már nem kenőpénz kérdése, hogy milyen produkciók kerülnek be a közszolgálati műsorokba, hanem mindenkire vonatkozó szempontok befolyásolják a médiában való szereplést. A kiadók között sem fordulhatnak elő olyan nézeteltérések, mint korábban, amikor például egy-egy előadó megpróbálta kijátszani őket egymás ellen, hogy felverhesse az árakat. De mert gyakran nem lehet a kiadók és a többi szereplő érdekeit különválasztani, a Mahasz feladata törődni a szerzői jogok, a gyártás, a terjesztés és forgalmazás problémáival is. A szervezet készítteti el az ország százhúsz üzletének eladási adataiból azt a sikerlistát is, aminek a segítségével viszonylag objektíven nyomon követhető a különböző kiadók és előadók sikere vagy sikertelensége.A szervezetben végzett munka és a kiadói tevékenysége mellett Szigeti Ferenc folyamatosan foglalkozik tehetségkutatással. Meggyőződése, hogy a jó producernek elsősorban a fiatal zenészeket kell felkarolnia. A kérdésre, hogy ma bárkiből sztárt lehet-e csinálni Magyarországon, azonnali nemmel válaszol. Számtalan önjelölt sztár fordult már meg az irodájában, sokan gondolják azt, hogy náluk nagyobb tehetséget nemigen hordott a hátán a föld. Legtöbbször már az első találkozáskor kiderül az igazság. Sztárt csak bizonyos emberekből lehet faragni.– Vannak divatos receptek, amelyek segítségével egy-egy producer vagy előadó a könnyebben elérhető siker felé indul el. Ha már egyszer bejött valakinek mondjuk a háromfiús vagy háromlányos felállás, akkor megpróbál vele újra befutni, ám tehetségre ebben az esetben is szükség van. A playback-huszárok ideje, ami éveken át tartott, és amivel jó néhányan elég jól kerestek, mára lejárt. Ma már nem lehet, nem is meri senki megtenni, hogy csak tátogni álljon ki a színpadra. A manapság fel-felbukkanó sztárjelölteknek tudniuk kell énekelni, zenélni, és rendelkezniük kell egyfajta sajátos kisugárzással is, ami többletet nyújthat a közönségnek – mondja Szigeti Ferenc. Amikor közbevetem, hogy mégis összekeverhető arcok és együttesek, dalok és zenék zúdulnak ránk a televíziókból és a rádiókból, csak annyit mond: éppen az volna a producer, a lemezkidó feladata, hogy ezek között megtalálja azt a néhányat, akire érdemes odafigyelni, akibe érdemes befektetni.És hogy mennyit kell befektetni manapság egyetlen zenekar vagy előadó egyetlen lemezébe? Egy átlagosan sikeres, vagyis tíz–tizenötezer példányban eladott lemez esetében a stúdióköltség másfél–két millió, a marketingmunka olyan három–három és fél millió, a gyártás költsége pedig szintén hárommillió forint körül van.– Ezek természetesen csak sarokszámok – teszi hozzá Szigeti Ferenc –, ennél lehet valamivel kevesebb és több is.Egy biztos: nagyot lehet bukni, ha nem jön be a vállalkozás.Ő maga különösen büszke az Irigy Hónaljmirigyre vagy a L’art pour lart-ra, akiket menedzselt, és akik befutottak, de – teszi hozzá – mindig fennáll a tévedés veszélye is. Gondoljunk csak arra, hogy annak idején az akkor még ismeretlen Beatlest is elküldte egy lemezkiadó cég, aztán biztosan verte a fejét a falba. Ennek a fordítottja is előfordulhat. Ugyanakkor vannak előadók, akik egy-két lemez erejéig a csúcson vannak, aztán amilyen hirtelen berobbantak a szakmába, ugyanolyan hirtelen tűnnek el a süllyesztőben. Valaki jól keres ezzel, ám magyar viszonylatban ebben a szakmában valóban aránylag könnyen lehet pénzt keresni, de – elég csak az előbbi összegekre visszagondolni – ugyanilyen könnyű nagyot bukni is. Kis piac ez, mondja Szigeti Ferenc, ahol a magyar előadóknak meg kell küzdeniük a külföldi világsztárokkal, olyanokkal, akikbe dollármilliókat fektetnek cégek és producerek. Ezért kellett például az aranylemez eléréséhez szükséges példányszámot a valamikori százezerhez képest először ötven-, majd huszonötezerre leszállítani (a platinalemez ma ötvenezer eladott darab után jár), amin egyébként a mai napig vitatkoznak a Mahasz szakemberei.Ugyanilyen vita tárgya sokszor a hazai együttesek és előadók megítélése. Megtörténik, hogy fiatalok összeállnak, esetleg mesterségesen létrehoznak egy csapatot a producerek, akiket két-három, de inkább csak két lemez erejéig működtetnek, és akik aztán eltűnnek, és a helyükre más csapatok lépnek. Az ilyen előadók és produkciók értéke időnként megkérdőjelezhető, mondja Szigeti Ferenc, ennek ellenére ő maga egyiket sem merné egyértelműen értéktelennek nevezni.– A mai techno-, house-, diszkó- vagy bármilyen műfajú zenék egyikére sem lehet végső ítéletet mondani – ma még nem. Persze találunk a dalaikban zeneietlenségeket, de nekem ilyenkor mindig az jut az eszembe, amikor mi fiatalok voltunk, és elkezdtünk játszani, a rockzenét a két generációval idősebbek ugyanilyen zeneietlennek találták. Gondoljunk arra, hogy Koncz Zsuzsa Rohan az idő című dalát, amit a megjelenésekor a sanzonbizottság értéktelennek talált, milyen gyakran halljuk manapság. Nem szeretnék ugyanebbe a hibába beleesni. Szerintem a gépesített zene egyszerűen csak megfelel a mai világ követelményeinek. Nem kell benne társadalmi mondanivalót keresni, de talán már nincs is ilyesmire szükség. Manapság a legtöbb ember szórakozni, táncolni akar. Ezek a műfajok pedig alkalmasak erre. Tegyük hozzá azt is, ami talán mosolyt fakaszt, de könnyen előfordulhat, hogy húsz év múlva az akkori negyvenévesek ugyanilyen nosztalgiával hallgatják majd mondjuk az Álomhajó című számot – mondja Szigeti Ferenc.– Mi, magyarok egészen speciálisak vagyunk ilyen szempontból – mondja. – A zenei piacunk erősen német befolyás alatt állt és áll. Nálunk óriási siker volt, talán a legnagyobb a Modern Talking, ugyanakkor negyedannyi U2-lemezt sem tudtunk eladni, mint mondjuk a csehek. Pár éve még az egész sportcsarnokot megtöltötte a Total Dance fesztivál, amit magnóról „nyomtak” a fiataloknak. Amerikában ilyen elő sem fordulhat, ott popzenét játszanak élőben, mert különben pillanatok alatt kifütyülik az előadókat.– A világon mindenütt tízezreket vonzott Julio Iglesias, Magyarországon háromezren mentek el a Népstandionba. Hogy miért? Az emberek nem ismerik a dalokat, mert nemigen játsszák a rádiók. Anélkül, hogy bárkit bántani akarnék – mondja Szigeti Ferenc –, de milyen ország az, ahol Lajcsi lakodalmas zenéje és műsora az egyik legnézettebb tévés produkció, amibe a zenészek zöme be akar kerülni, vagy ahol Zámbó Jimmy egy-egy lemeze többszörös platinalemez, míg mondjuk az egyébként sikeres Kispál és a Borz csak egy aranylemezt ér el évente?Lehet, hogy valóban speciális a magyar zenei közízlés? A népakarat érvényesül, vagy valami más?