Quo vadis, Szerbia?

A honi, mármint a szerbiai és a világ közvéleménye is hozzászokhatott már a szerbiai politikai merényletekhez. Az utóbbi néhány év szolgált néhány, klaszszikus bűnügyi regényeken edzett elmének valóüggyel. Hogy mást ne említsünk, itt van, helyesebben volt a boszniai háború idején Badzsa néven elhíresült későbbi belügyminiszter-helyettes és karatebajnok, a milosevicsi éra szövetségi védelmi minisztere, Pavle Bulatovics vagy Zoran Szokolovics, Milosevics belügyminisztere, bár ő – állítólag – önkezével vetett véget életének. Az utóbbi jó néhány év szerbiai, illetve – ne legyünk igazságtalanok – jugoszláviai politikai gyilkosságainak, amellett, hogy egytől egyig felderítetlenek, az a közös vonása: mindegyikben tetten érhető a politika és a homályos üzleti ügyek összefonódása. Lett légyen az a korábbi tagállamok által összedobott közös pénzek elsíbolása, busás kamatot ígérő álbankok alapítása a lakosság leplezetlen kifosztására, a csempészés mindenféle válfaja (lásd a montenegrói vezetés Belgrádban sűrűn emlegetett cigarettakereskedelme, Podgoricában természetesen nem ezt emlegetik, hanem például Montenegró arcátlan sarcolását a szövetségi vámhatóságok által) és így tovább.Egy hosszú időre törvénytelenségbe süppedt országban nehéz újra bevezetni a rendet, legkivált olyan politikusoknak, akiknek egyike-másika maga is diszkreditálódott már, azon felül, a törvénytisztelet ritkán olyan jövedelmező, mint az ellenkezője. Szocialista ideológia ide, szerb nemzeti büszkeség oda, a milosevicsi rendszer egy kicsit úgy működött, mint a hanyatlóban lévő oszmán török államgépezet: ha az alattvalók megfizették a sápot és a hatalmat nem veszélyeztették, az állam nemigen törődött azzal, ki vét a törvény ellen. A választásokon győztes új szerb vezetők is ebben nőttek fel és szereztek tőkét a politika úri passziójához (már aki szerzett már eleget, s nem ezután kell). Nem valószínű, hogy a szaporodó figyelmeztető jelek – ti. a szövetségi és most a szerb rendőrminiszter elleni merényletkísérlet – ellenére ujjat mernek húzni az illegális vagy féllegális „üzleti világgal”, amelynek nyilvánvalóan mindenhová elér a keze. Alighanem ezért nem volt sokáig gazdája a szerb belügyi tárcának.Ha a szerb kormányzat szavának áll, és nemcsak hadat üzen, de hadra is kél a korrupció és a szervezett bűnözés ellen, valószínűleg ennek a tárcának az élén lesz leggyakrabban üresedés. Megrendelők az efféle merényletekre akadnak bőven, de olyanok is, akik vállalnak „gyilkosságokat” rövid határidőre. Ez még sokáig így lesz, legkivált, ha a Jugoszláv Hadsereget hozzáigazítják az ország jelenlegi méretéhez, és a belügyérek sorait is megritkítják.A megrendelők utánpótlásáról pedig maga a szerb törvényhozás gondoskodott, azzal a napokban elfogadott amnesztiatörvénnyel, amelynek révén négyezer elítéltet helyeznek szabadlábra. Közülük 42 százalék súlyosabb bűncselekményekért került rács mögé. A rabok éhségsztrájkokkal és lázadásokkal zsarolták a kormányt, hogy a törvény ne „válogasson” olyan nagyon a szabadlábra helyezendők között. Nem megnyugtató egy ilyen szomszédság, legkivált, hogy egyedül hozzánk lehet „üzleti” utakat tenni vízum nélkül.