Jimmy özvegye ma délben a család jogi képviselőjének jelenlétében veheti át a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendkívüli halálesetek osztályának képviselőjétől azt a határozatot, amely kimondja: Zámbó Imre énekes január 2-án reggel baleset következtében halt meg. A rendőrök nem éltek a vizsgálati idő hosszabbításának lehetőségével, s azt sem tartották fontosnak, hogy a baleset helyszínére elsőként érkező mentőtisztet és főápolót kihallgassák.Személyes meghallgatás helyett mindössze telefonon tettek fel néhány kérdést a rendőrök tegnap reggel annak a csepeli mentőtisztnek, aki elsőként ért ki Jimmy házához, január 2-án.Aranyi Erika mentőtiszt lapunknak elmondta: a rendőri érdeklődés mindössze pár percig tartott. Valószínűleg nem készült jegyzőkönyv a beszélgetésükről, hiszen nem kérték, hogy írja alá.Információink szerint a BRFK rendkívüli halálesetek osztályának munkatársai, akik államigazgatási eljárásban vizsgálták Zámbó Jimmy halálának körülményeit, kérhették volna a vizsgálat meghoszszabbítását, ha kétségük támad a Jimmy-ügy megnyugtató lezárását illetően.Ebben az esetben viszont azt sem tartották elengedhetetlenül fontosnak, hogy a mentőtiszt és Kiss Dezső főápoló kihallgatása megtörténjen. Pedig – mint megtudtuk – mindkettőjüknek kétségeik merültek fel azt illetően, hogy Jimmy véletlen baleset áldozata lett.
Csak idő kérdése volt a tragédia Ecsegen – megszólaltak a szomszédok a brutális testvérgyilkosságról
