időjárás 19°C Tekla 2023. szeptember 23.
logo

Nyitott fejezetek

Udvardy Zoltán
2001.03.22. 23:00

Az Európai Bizottság 2000-ben kiadott országjelentése szerint csak „korlátozott előrelépés” történt a környezetvédelemben. Míg a múlt évben kiadott dokumentum a rövid távú célkitűzések és a jogharmonizáció területén is több kritikus területet jelöl meg, tavaly jelentős változások történtek a magyar álláspontot illetően és a közösségi környezetvédelmi követelmények területén. A magyar remények szerint a derogációs igények részleges visszavonása lehetővé teszi a fejezet mihamarabbi lezárását még a svéd EU-elnökség időszakában, ez év júliusáig.A környezetvédelem fejezet tárgyalásakor, 1999 júliusában még kilenc átmeneti mentesség iránti kérelmet terjesztett elő a magyar fél a csatlakozási tárgyalásokon. Mára ebből ötöt visszavont Magyarország, a megmaradt négy kérelemből három csak szűkített formában maradt meg. Az átmeneti mentességi kérelmek egyike a csomagolási hulladékokról szóló irányelvre vonatkozik – itt az újrahasznosítási arányokra vonatkozik az igény. Magyarország fenntartja a veszélyes hulladékok égetésére és a nagy tüzelőberendezésekre vonatkozó kérelmeket. Ugyanez a helyzet a legnagyobb költségigényű terület, a 800 milliárd forintos szennyvízberuházás esetében is. Magyarországon legkésőbb 2015-re minden kétezer főnél nagyobb lélekszámú településnek elvezetőcsatornával és legalább másodfokú szennyvíztisztítóval kell rendelkeznie. Az eutrofizációra (algásodásra) hajlamos, úgynevezett érzékeny felszíni vizek vízgyűjtő területei ugyanakkor prioritást élveznek, itt 2008 végéig már harmadfokú tisztításnak kell lennie.A visszavont mentességi igények többek között az úgynevezett IPPC-irányelvet érintik (az integrált szennyezésmegelőzés és ellenőrzés angol rövidítése – a szerk.). Ez olyan integrált ellenőrzési rendszert jelent, amely minden környezeti elemre kiterjed, és a legjobb elérhető technológia alkalmazását írja elő a cégeknél. A parlament az első fél évben tárgyalja a környezetvédelmi törvény ehhez szükséges módosítását. A vállalatoknak a magyar EU-csatlakozásig teljesíteniük kell a baleset-megelőzési irányelv követelményeit is. A veszélyes anyagok felszín alatti vizekbe való kibocsátása és az ipari üzemek légszennyezése terén Magyarország a csatlakozásig képes teljesíteni a követelményeket.Az Európai Bizottság jelentése sürgetőnek ítélte a jogharmonizációval összefüggően a környezetvédelmi információszolgáltatás, a hulladékgazdálkodás, a vízminőségstandardok és többek között a zajcsökkentés kérdését – ezek a problémakörök többnyire csak a vonatkozó jogszabályok módosítását követelték meg.A külügyi és környezetvédelmi tárcák vezetői több fórumon is hangsúlyozták, hogy megalapozott hatásvizsgálatokon, tanulmányokon alapul a magyar álláspont, a kérelmek egy részének visszavonását pedig az Európai Bizottság szakértőivel folytatott részletes konzultációk előzték meg. A magyar igények részbeni visszavonásának indokai között szerepel, hogy a gazdaságban az utóbbi tíz évben jelentős mértékű technológiaváltás történt.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.