A múlt hét végén lezuhant helikopter ügyében folytatott LRI- vizsgálat kapcsán lapunk megtudta: az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) mentőegysége pénteken 12 óra 50 perckor kapta a riasztást arról, hogy Tatabánya környékén Máriahalomnál eltűnt egy polgári helikopter. A pontosítás csak késő délután érkezett. Az LRI még állítja: az OKF minden egyéb információt komolyabban vett, mint a légiirányításét.A légiirányítástól este 17 óra 03 perckor kaptuk meg a pontosítást: Pilisszentkereszt térségében kell keresni az eltűnt gépet – mondta el Horváth Árpád tűzoltóezredes, az OKF mentésszervezési főosztályának vezetője, aki személyesen is részt vett a keresésben. Az ezredes elmondta: először valóban Máriahalom felett keresték a helikoptert, hiszen a rendőrségtől ezt az információt kapták. A földi kutatás is eleinte erre a területre koncentrálódott, s a pontosítás után csoportosították át a mentőegységeket a Pilisbe. A Fejér megyei Csabdi és Óbarok környékéről ugyan érkezett még egy bejelentés: hallottak egy helikoptert, amelyiknek kattogott a motorja, ezért igen furcsán, zajosan „döcögött” a levegőben, de rövid kutatás után a mentőhelikopter visszatért a Pilisbe, mivel nem talált nyomot.Pethő György, az LRI sajtószóvivője szerint igaz, hogy később adták le a riasztást a légiirányítók, de a mentés azért késlekedett, mert az OKF munkatársai a rendőrségen tett civil bejelentések után kezdték a keresést ahelyett, hogy az LRI által legelőször kiadott koordinátákat követték volna. A sajtószóvivő szerint az irányítók legelőször nem Mórahalmot, hanem Pilisszentkereszt környékét jelölték meg, ahol elvesztették a géppel a kapcsolatot.A keresést szürkület után nem tudták folytatni, mert az erdész szakértő szerint a terület tele van 10-15 méteres szakadékokkal, így igen veszélyes művelet lett volna. Másnap, szombaton azonban még nagyobb erőkkel indult meg a felderítés.– A szlovákokkal mi vettük fel a kapcsolatot, s az ottani légiirányítók szombat délelőtt megerősítették, hogy az ő radarjukról szintén Pilisszentkereszt tájékáról tűnt el a helikopter – állítja Horváth Árpád.
Magyar színésznő forgatott Martin Scorsese sorozatában
