Tisztelt Szerkesztőség!

Eső után köpönyegA Fekete Angyal drámája és egy kórház jó hírneveAz éjszakás nővér egyedül van. Ha megkattan benne valami, nincs tanú, ellenőrzés, segítség. Nővérke, nem bírom tovább, adjon valamit! – talán így kezdődött el, s később vitte el a személyiségzavar a nővért odáig, hogy utolsó óráikat, napjaikat élő betegek sorát segítse át a túlvilágra. Talán fel sem fogta, hogy embert ölt. Aztán megosztotta titkát egy kollégájával, az elmondta az osztályvezető főorvosnak, az a főigazgatónak. A főigazgató azonnal feljelentette a nővért: nem külső vizsgálat derítette fel az esetet. A kórházi osztály a nővér vallomása alapján ellenőrzött mindent, amit csak lehetett. Mindenkit megrázott, ami kiderült, de dolgoztak tovább.Aztán a bulvársajtó felkapta a témát, elkezdett fekete angyalozni, mert hát olyan blikkfangosan hangzik ez, fel is dagasztotta persze. Csak arról nem volt szó sehol, hogy a Nyírő Gyula Kórház I. Belosztálya Budapest egyik legjobb belgyógyászata. Ott feküdtem az infarktusom után, oda járok kardiológiai kontrollra, gyógytornára: betegtársaim nevében is mondom ezt. Itt rend volt, tisztaság, fegyelem, nyugalom, barátságos légkör, még a hírhedt kórházi kosztot is jóízűre főzték. Nagyszerű orvosok, nagy tudású gyógytornászok, figyelmes nővérek vannak ott. Mindezt hivatali feletteseiknek is tudniuk kellett. Az ő dolguk lett volna, hogy kiálljanak a kollégáik mellett, megnyugtassák a betegeket, ellenőrizzenek minden ellenőriznivalót. Sajnos, évtizedes reflexeket követve, csak példát statuálnak és fejeket követelnek. A vizsgálat – milyen vizsgálat? – lezárulásáig bezárták az osztályt, a betegeket vagy hazaküldték, vagy más kórházakba. Senkit sem érdekelt, hogy ez menynyire viselte meg őket. Senkit sem érdekelt évtizedek magas színvonalú munkája, szakorvosok, szakemberek tudása, szakmai becsülete.A bulvársajtó persze hiszterizálta a közvéleményt, a kórházra rászabadultak a névtelen telefonálók, gyalázkodók, a kapzsiság máris kártérítést követel az utolsó stádiumban megölt hozzátartozók haláláért. Bizonyíték nincs, de ha lesznek perek s a kórház elveszíti azokat, csődbe megy. Egyetlen bűnös miatt ártatlanok sokasága bűnhődik. Szomorúan nézzük szeretett kórházunkat újra és újra a képernyőn, és hiába várunk egyetlen elismerő szót. Arról sem beszél senki, hogy ha a körülmények lehetővé teszik, bárhol lecsaphat a mennykő.Szavakkal persze semmit nem lehet megoldani. Legfeljebb el lehet rendelni a harmincórás ügyeleteket, hadd meneküljenek el még többen a pályáról, hogy a holtfáradt nővérek akaratlan tévedéseiről ne is beszéljünk. A színvonal, amelyen a szörnyű esetet kezelték, maga is válságtünet. Az egészségügy utolsó stádiumáé. Itt már életmentő műtéti bevatkozásra van szükség: lényegesen megemelt fizetésekre, több pénzre. Amennyi csak lehet. Ahogyan csak lehet. Azonnal. Mert ha a feltételek nem változnak, bármikor, bárhol történhet valami – legfeljebb nem kerül nyilvánosságra. Beke Kata, Budapest