Csurka: A MIÉP nem kínálkozik

2001. 04. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem az SZDSZ és az MSZP a mi ellenségünk, hanem a sötétség, amelyet a két párt is terjeszt – hangsúlyozta tegnap Csurka István a XII. kerületi MOM-parkban tartott fórumon. A MIÉP elnöke bejelentette: a Széchenyi-terv alapján kidolgozták a „Wesselényi-tervet”, amely főként az árvíz sújtotta térség gazdasági helyreállításával foglalkozik. – Küzdésre, nemzetépítésre hívjuk a haza legjobb fiait, a MIÉP nem ígérget senkinek. Az ellenségeink most egymást marják, mert érzik a vesztüket – fogalmazott Csurka István.– Mi nem akarunk minden áron kormányra kerülni, a balliberális erők tévednek, amikor azt mondják, hogy a MIÉP kínálkozik. Olyanokkal nem szövetkezünk, akik nem fogadják el programunk döntő részét – tette hozzá. Csurka szerint egy ránk erőszakolt politikai és gazdasági program miatt halad az ország a teljes kiszolgáltatottság felé. – A MIÉP nem akarja a magántulajdont viszszaszorítani, de a „rabló” privatizációt akár tíz év távlatából is felülvizsgálná – mondta Csurka István. Lentner Csaba, a párt XII. kerületi országgyűlési képviselőjelöltje az általa gazdasági bűnözőknek nevezettek – a CW Bank vezetői, Princz Gábor – felelősségre vonását és a multinacionális cégek megadóztatását hiányolta, illetve szorgalmazta, hogy az elszakított országrészekbe is irányuljon magyar tőke.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.