Mindenki saját maga dönthesse el, hogy mikor akar nyugdíjba menni – jelentette ki egy nyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnök. A nyugdíjrendszer reformjáról szóló terveket a kormányzat még a parlament nyári szünete előtt nyilvánosságra hozza. A földkérdésről szólva a kormányfő megjegyezte, hogy olyan, Európában is működő megoldást kellene választani, amely révén a helyben lakó, főállásszerűen mezőgazdasággal foglalkozó gazdák kezébe kerülne a magyar termőföld. Kijelentette: a kormány azt szeretné, hogy minél több virágzó, családi alapú mezőgazdasági vállalkozás legyen.Jelenleg is keresik a módját, miképpen szüntethetné meg a kabinet a nyugdíjkorhatárt – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök az Új Dunántúli Napló című újságnak adott interjújában. A kormányfő kifejtette: az embereknek tisztában kell lenni azzal, hogy mennyi járulékot fizettek be és ezért mennyi nyugdíj jár. – Ha korábban vonulnak nyugdíjba, kevesebb pénzt kapnak, ha később, akkor pedig egyre nagyobb lesz a nyugdíjuk.Orbán Viktor beszámolt arról is, hogy a kabinet még ebben a ciklusban megreformálja és egyben megerősíti az állami nyugdíjrendszert, amelybe tíz- és százezreket visszavárnak a magánnyugdíjrendszerből. Szerinte már most bizonyos, hogy föl kell számolni azt a kényszert, hogy az első munkahelyükre belépő fiataloknak kötelező belépni a magánnyugdíjrendszerbe.– Azt szeretnénk, ha minden egyes embernek névre szóló számlája lenne a nyugdíjfolyósítónál, így mindenki tudja majd, hogy élete során melyik évben, hány forintot fizetett be nyugdíjjárulék formájában, és ezért mennyi nyugdíj jár. A nyugdíjasokkal kapcsolatos elvünk, hogy a pontos elszámolás – hosszú barátság – fogalmazott a miniszterelnök. Hozzátette: 2002-ben elmondhatjuk, hogy ez a kormány 10–12 százalékkal emelte meg a nyugdíjak értékét.A földkérdésről szólva Orbán Viktor úgy nyilatkozott: falun elég nagy a bizonytalanság a mezőgazdaság jövőjét illetően, és ez többek között azért van így, mert az emberek nem igazán értették az utóbbi évek folyamatait az agrárgazdaságban. A mezőgazdaság elmúlt három évének megítélésében a minisztériumra és annak vezetőjére vonatkozó közvélekedést élesen külön kell választani attól, hogy mi történik az ágazatban – mondta. Vélekedése szerint a mezőgazdaság kijelölt fejlődési irányával viszont az emberek általában egyetértenek. – Úgy tapasztalom, hogy a földalap létrehozását, a középbirtokosság földhöz juttatását, az olyan földalapú támogatást, amely a kisebb és a középnagyságú birtokokat előnyben részesíti a nagybirtokokkal szemben, és azt a mezőgazdasági politikát, amely többet fordít szőlő- és ültetvénytelepítésre, a gazdák támogatják.A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a gazdákat földhöz kell juttatni, ugyanis a Dunántúl számos vidéke földhiánytól szenved: a megerősödött gazdák szeretnének földet vásárolni, de nemigen tudnak, mert a földek elkeltek vagy városi emberek kezében vannak. – Ezért fontos az a törvényjavaslat, amelyet még ebben a ciklusban szeretnénk elfogadtatni – jelentette ki. Orbán Viktor megjegyezte: olyan, Európában ismert, például Dániára jellemző megoldást kellene választani, amelynek révén a helyben lakó, főállásszerűen mezőgazdasággal foglalkozó gazdák kezébe kerül a magyar termőföld. – Virágzó, családi alapú vállalkozásokat szeretnénk – fejtette ki a kormányfő.

Ez vár a magyar nyugdíjasokra 2025-ben – jó hír érkezett