Mi történt 1947. augusztus 31-én?

A kommunista párt központjában pontos, megyékre lebontott terv készült 1947-ben arról, hogy hány hamis szavazatot kell leadni az augusztusi választáson, hogy a baloldali erők győzelme biztosítva legyen. 208 ezret, tizenkétezer-egynéhány embernek. Ez a dokumentum is olvasható sok más mellett abban a kötetben, amelyet két fiatal történész, Földesi Margit és Szerencsés Károly állított össze kutatásai alapján, és amely a Kairosz Kiadó és a XX. Század Intézet jóvoltából a könyvhét egyik legizgalmasabb újdonsága lesz.A választások mindig fontos szerepet töltenek be egy ország életében, kiváltképpen a háborúk utáni, feszült években. A kékcédulás választások néven elhíresült „akciónak” már a dátuma is fölkelti az ember érdeklődését. Miért kellett itt 1947-ben, két esztendővel a 45-ös szavazások után választásokat hirdetni? – kérdem a két ifjú történészt.– Demokráciákban általában négyévenként írnak ki választásokat – mondja Földesi Margit – tehát 1949-ben kellett volna Magyarországon ismét szavaznia a lakosságnak. Nyolcvanöt dokumentumot gyűjtöttünk össze ez időből, jegyzetekkel és kísérőtanulmánynyal láttuk el őket, így próbáltuk érzékeltetni, mit jelentett a visszaéléseknek az a sorozata, amelyet mind a mai napig a hamis szavazatok leadására gyártott lapokról emlegetnek. Korábban és később is sokkal nagyobb visszaélések történtek, mégis ezt a 47-es jogsértést emlegetik a leggyakrabban az emberek. 47-ben sem a kékcédulákkal kezdődött a hamiskodás – veszi át a szót Szerencsés Károly –, hanem emberek százezreinek a kirostálásával a választók közül. Minden bizonnyal azért volt erre szükség, mert feltérképezték a lakosság politikai álláspontját, és úgy ítélték meg, hogy aki nem a baloldali blokkra, és legfőképpen nem a kommunisták pártjára fog szavazni, maradjon ki különböző ürügyekkel a névjegyzékből. (Egyik – nagy szerencsénkre – megtalált dokumentum szerint a kommunisták előre „kikalkulálták”, a baloldalnak száz mandátumra van szüksége. Sem többre, sem kevesebbre.) Ez nyilas volt, az elmebeteg, erkölcstelen, reakciós... Az új választójogi törvény pedig már önmagában visszaélésnek minősíthető, hiszen kizárta a választhatóságból az ellenzék vezérét. Sulyok Dezsőt, a Szabadság Párt éléről veszélyes ellenfélnek találták, a lex Sulyok – ahogyan az utcán az új választójogi törvényt emlegették – eleve úgy fogalmazódott meg tehát, hogy erre az emberre ne lehessen szavazni. Különböző hivatkozásokkal körülbelül félmillió embert zártak ki tehát a választók köréből. Csak eztán következett a kettőszázezerre tehető hamis szavazat a kék céduláknak „köszönhetően”. Aztán meg is semmisítettek hatszázhetvenezer voksot.– Sokan ma már nem is tudják, miért lett kékcédulás választás a történelmi gúnyneve a 47-es injúriáknak. Azt pedig szinte senki nem gondolná, hogy a bizonyítékokat megőrizték erről a látványos és voltaképpen roppant primitív akcióról a csalásokat elkövető politikai csoportok és utódaik.– Az a névjegyzékkivonat, amellyel igazolni lehetett, hogy ne az állandó lakóhelyén, hanem alkalmi tartózkodási helyén szavazzon a polgár, halványkék színű volt. Sokat megsemmisítettek közülük, az egész történettel kapcsolatban sok dokumentum mégis megmaradt, az Országos Levéltárban, vidéki levéltárakban, a Történeti Hivatalban, számtalan helyen. Nem kizárt persze, hogy már 1947-ben manipuláltak velük.– Volt-e valaha a történelemben ilyen mértékű választási csalás, mint a magyarországi 1947-es? – kérdem Szerencsés Károlytól.– Választási csalásoktól hemzseg a történelem – mondja. – Az 1947-es azonban unikum a maga nemében, a tekintetben mindenképpen, hogy jelentős számú hamis szavazatot adtak le, s akik ezeket leadták, bizonyosak lehettek benne, hogy büntetlenül megússzák az egészet. Különben nem tették volna oly felszabadultan, büszkén, amit tettek. Ebben a csalásban közreműködött szinte az egész magyar közigazgatás, élen a Belügyminisztériummal, amelynek első embere Rajk László volt.– Vajon tudták-e az emberek a választás óráiban, hogy mi történik körülöttük és velük? És volt-e, aki szembeszállt a csalásokat levezénylő csoportokkal? Vagy csak a múltat személyes hősiességükkel megszépítő visszaemlékezések írnak efféléről?– Még azok is tudták, hogy ez a jól szervezett politikai szélhámosság előbb-utóbb ki fog derülni, akik csaltak, nem csak azok, akiket rászedtek. Már a választás napjának délelőttjén világos volt országszerte, hogy tömeges választási visszaélés történik. Akik megpróbáltak föllépni ellene, azzal szembesültek, hogy a rend őrei is részesei a bűnnek. Az államgépezet a csalók javára működött, nem pedig az igazság kiderítése érdekében.– Ugyanakkor – mondja Szerencsés Károly – 1947. augusztus 31-én csoda történt Magyarországon, mert minden visszaélés ellenére sem győzött a baloldali blokk. A polgári alapon álló pártok kaptak szavazati többséget. Tanulságos utánanézni, hogyan jelent meg ez a korabeli sajtóban...– De hiába volt meg a többség a polgári oldalon, már nem juthatott érvényre az a poltikai szélhámosságokon is diadalmaskodó társadalmi akarat, hogy polgári értékrend mentén haladjon tovább az ország.