A Balaton melletti települések örömmel üdvözlik, hogy Magyarország várhatóan pályázik a 2012-es olimpia megrendezésére. Általános vélemény szerint a jelentős fejlesztések megvalósítása mellett az olimpia legkomolyabb hozadéka az lenne, hogy világszerte ismertté válik a Balaton.Már meg is keresett a Magyar Vitorlásszövetség elnöke, hogy hozzunk létre egy közös bizottságot, s vitassuk meg, milyen módon tudnánk az olimpiai előkészületekben részt venni – hangsúlyozta érdeklődésünkre Bóka István fideszes parlamenti képviselő, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke. Hozzátette: nem vitás, hogy budapesti olimpia néven vonulna be az esemény a történelembe, ugyanakkor az is tény, hogy egy ilyen világversenyt valójában a rendező várostól 80-100 kilométeres körzetben bonyolítják le. Szerinte az is nyilvánvaló, hogy bizonyos sportágakat – elsősorban a vitorlásversenyeket – csak a Balaton láthatna vendégül. Bóka István úgy véli: a tó és környéke számára seregnyi pozitívummal járnának a versenyek, hiszen ezrek tartózkodnának heteken át a tóparton, nem is beszélve arról a hatalmas reklámlehetőségről, amely a Balatont „bevinné” a világ köztudatába.– Természetesen komoly infrastrukturális fejlesztés és szállodai kapacitásbővítés is zajlana a balatoni régióban, tehát mi roppant sokat nyerhetnénk az olimpia megrendezésével – hangoztatta Bóka István, majd hozzátette: sajnálatos, hogy sokan szkeptikusak az olimpia megrendezését illetően. Nem szabad azonban feledni, hogy Magyarország egy roppant dinamikusan fejlődő állam, s az olimpiára csak 2012-ben vagy 2016-ban kerülne sor, azaz maradna még bőven felkészülési idő. A fejlesztési tanács elnöke szerint az infrastrukturális és egyéb beruházások jelentős részét akkor is meg kell valósítani, ha nem lesz olimpia.– Egy olimpia hallatlanul nagy lehetőséget jelentene a balatoni régiónak is, hiszen a tóparti települések számára rendkívüli fejlődést hozhat – vélekedett Pálfy Sándor, Balatonfüred polgármestere. Hozzátette: természetesen a vízi sportok versenyeit lehetne a Balatonon megrendezni, tehát egyáltalán nem csak a vitorlázás jöhet számításba. – Az olimpia gondolata a balatoni önkormányzatok vezetői körében osztatlan sikert aratott – hangsúlyozta a polgármester. – A vitorlásversenyeket Magyarországon másutt nem is lehetne megrendezni, csakis a Balatonon – szögezte le Balázs Árpád Siófok polgármestere, hozzátéve, hogy a felújított M7-es autópályán egy óra sem kell a Budapest-Siófok távolság megtéte-léhez. Rendkívüli jelentőséggel bírna az olimpia szerinte a balatoni szezon meghosszabbítását illetően is, sőt, az „utóhatás” évtizedekre szólna, mert az olimpiai helyszíneken újabb és újabb versenyeket rendeznének. Balázs Árpád is egyetért azzal, hogy a játékok legfontosabb hozadékaként rendkívüli módon növekedne világszerte a Balaton ismertsége, illetve megugrana a vendégforgalom, ráadásul igényes infrastrukturális, kikötőfejlesztési és szállodaépítési programok is megindulnának a régióban.
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
