„Tartsák ő véreknek”

A magyar Országgyűlés tegnap háromszázhat támogató, tizenhét ellene voksoló és nyolc tartózkodó szavazattal elfogadta a státustörvényt. Egyedül az SZDSZ parlamenti képviselői szavaztak ellene – egy ideig nem javaslom nekik a határon túli magyar területek látogatását, nem tenne jót az önbizalmuknak (különben eddig sem nagyon törték a jármot arrafelé való nagy igyekezetükben).A 2002. január elsejével életbe lépő törvény nyolcvanesztendős adósságot törleszt a kisebbségbe kényszerült nemzettársakkal szemben, igazi jelentősége nem budapesti metrójegyben vagy magyar munkavállalási engedélyben mérhető, hanem lelki-közérzeti hozadékban. Jó pár millió ember érzi végre úgy, hogy az anyaország tud róla, törvénybe foglalta létezését, s így ember-, pontosabban magyarszámba veszi újra.Az új jogszabály a kultúra területén a magyar állampolgárokkal azonos jogokat élvező személyeknek tekinti a Szlovéniában, Horvátországban, Jugoszláviában, Romániában, Ukrajnában és Szlovákiában élő, önmagukat magyarnak valló polgárokat. Ennek fontosságát azok tudják érezni igazán, akik vittek már Bibliát Kárpátaljára; István, a király-kazettát Ceausescu idején Erdélybe, vagy elkísérték idelátogató határon túli rokonaikat a Nemzeti Múzeumba. A többi kedvezmény és támogatás már csak hab a tortán, még akkor is, ha ebben a költségérzékeny és jövedelemcentrikus világban erről nagyságrendekkel több vita van, mint amennyit a kérdés érne. Mert nem hiszem, hogy belerokkanna a magyar társadalom az évi négyszeri belföldi utazási kedvezménybe, a tervezett oktatási támogatásba és a különféle munkavállalási kedvezményekbe, bármilyen jól lehet ezzel riogatni a tisztelt magyar adófizetőt.A tegnapi vokssal lezárult egy hosszú ideje tartó vita, és kezdődhet a megvalósítás legalább ennyire nehéz szakasza. Az elfogadott kerettörvény hatására a lelki sebek begyógyulhatnak lassan, de már nyakunkon a hétköznapok gondjai, amelyek legsürgetőbb kérdése: ki, mikor és hogyan osztja majd az arcképes magyar igazolványt? A megvalósítás mikéntjéről még várhatóan lesznek viták országon belül és kívül egyaránt. Szomszédaink közül igazából csak Románia és Szlovákia méltatlankodik a törvény ellen – Bukarest és Pozsony bölcsen hallgat arról, hogy nemzettársaikkal maguk is kivételeznek már jó ideje (a moldáviaiak automatikusan megkapják a román állampolgárságot, ha kérik, a külföldön élő szlovákok pedig hasonló kedvezményeket kaptak, mint amilyeneket a magyar státustörvény tartalmaz).A kétkedés és bizonytalanság évei után a tettek idejét éljük. Tucatnyi évvel a Magyar Köztársaság kikiáltása után beteljesült Bocskai István fejedelem közismert végrendelete: „…meghagyon s írom, szeretettel intvén mind az Erdélyi és Magyar Országi Hiveinket az egymás között való szép egyezségre. Atyafiúi szeretetre az Erdélyiekért, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lésznek is, el ne szakadjanak. A Magyarországiakat, hogy az erdélyieket tőllök el ne taszítsák, tartsák ő atyjokfiainak, és ő véreknek, tagoknak…”Pár éve kapható a budapesti piacokon a Magyar vagyok, nem turista feliratú póló. A határon túliak körében hatalmas sikere volt az ötletnek – a szívfacsaró humorú felirat jól jellemezte az „ide is tartozom, de nem is” állapotot. A trikó készítőjének jól ment a bolt – hála istennek, lassan ideje más megélhetés után néznie.