A Tízek Bandája

Az előző hétvége eseményei alighanem külön leckét érdemelnek majd ki a jövő történelemkönyveiben: először Kuncze Gábor személyében került egy múmiaszerűen új arc a Szabad Demokraták Szövetségének elnöki székébe, majd egy, a Dunán ringatózó hajón a szikrázó napsütésben új életre kelt egy 155 évvel ezelőtt született képződmény, a nevezetes Tízek Társasága. Ezt a társaságot eredetileg Petőfi Sándor és Jókai Mór neve fémjelezte: az 1848-as forradalmat megelőző évek egyik legjelentősebb irodalmi szerveződése volt, amelynek újsága, az Életképek a maga ezerötszázat is elérő példányszámával a korszak egyik vezető sajtóorgánumának számított, egyedülálló fórumot biztosítva a magyar irodalomtörténet egyik legtehetségesebb generációjának.Bizony, nagy idők nevezetes tanúi voltak a Tízek Társaságának 1846-os alapítói, legalább annyira, mint azok a szocialista politikusok, akik az egykori ifjú írózsenik nyomdokaiba lépve új programmal lepték meg a hőségtől kókadozó közvéleményt. Vezérük ezúttal nem egy éhenkórász költő, hanem egy létmaximum felett éldegélő bankár, Medgyessy Péter, akinek majd’ hatvanéves fejjel jutott az eszébe, hogy őt a Jóisten is miniszterelnök-jelöltnek teremtette. Legfőbb szövetségese Kovács László pártelnök, aki legfeljebb abban emlékeztet Jókai Mórra, hogy ő is állandóan szegényekről meg gazdagokról beszél, még véletlenül sem említve meg azt a tényt, hogy az utóbbi kategória legjelesebb képviselőit saját pártjának kongresszusán lelheti fel legnagyobb számban. Aztán tagja a társaságnak Szili Katalin, aki a modern technika ismerőjeként nem is személyesen, hanem e-mailen szerveződött be „írótársai” mellé. Itt van még Gy. Németh Erzsébet és Mandur László, akikben nem a reformkori romantika nagyjait, hanem a hannoveri közlekedésieszköz-kereskedelem és a fővárosi koalíció bősz őreit tisztelhetjük. Mellettük mosolyog Juhász Ferenc és Keller László: róluk csak annyit, hogy ne az irodalmi lexikonok lapjain keressék őket a literatúra iránt érdeklődők, sokkal nagyobb a találati esély, ha a lassan elporosodó régi MSZMP- vagy KISZ-névsorokat böngészgetik, vagy fölütik az MSZP hon(fitárs)lapját.De hol vannak a fiatalok? – teszi föl a kérdést az olvasó, hisz Petőfiék huszonévesek voltak, hát az utódaik sem lehetnek kizárólag meglett férfiak és asszonyok. Nem kell félni, ők is itt vannak mindjárt hárman is: Tóbiás József, a lánglelkű BIT-vezér, a szépséges szőkeségű Nagy Nóra, minden kvóta legfőbb kedvezményezettje és Mesterházi Attila, aki egy titokzatos szervezet – bizonyos Harmadik Hullám – élén konspirál a változatosság kedvéért nem Metternich, hanem Orbán Viktor ellen. Mit is hirdetnek ők? Netán a censura eltörlését vagy a jobbágyi állapot megszüntetését? Nem, hisz ezeket elődeik már kiharcolták. Annál harsányabban hirdetik meg viszont azt, hogy minden családnak meg kell tudni élnie a jövedelméből, és egyetlen gyereket se kelljen anyagi okokból elvenni a szüleitől – a kérdés itt csak az, hogy ezek a családok 1998 előtt vajon miféle „jólétben” éltek, és az „Orbán-rezsim” idején ugyan hány porontyot szakítottak le az anyai keblekről? Hangoztatják aztán azt, hogy esélyt kell teremteni az oktatásban, és át kell szervezni az egészségügyet – a baj itt megint az, hogy az oktatási esélyteremtés talán mégiscsak a tandíj eltörlésével kezdődött, az egészségügyi átszervezésre pedig Keller írótársnak már volt korábban módja: ami azt illeti, hullottak is a kórházi ágyak az ő és főnökei pennája nyomán.A következő kérdés: kitérnek-e a reformkori népnevelés nagy kérdéseire, hirdetik-e a respublika szükségességét? Nem, ezek már lefutott dolgok: inkább azt mondják a derék „költők”, hogy bizony meg kell teremteni a generációk közötti békét, mert tűrhetetlen, hogy ezek a galád harmincasok akarják megmondani, mit is tegyenek a zsenge ifjak, az pedig egyenesen felháborító, ahogyan kizsákmányolják Magyarhont, ahelyett, hogy szolgálnák. Persze a generációk közötti béke kapcsán is elfeledkeznek arról Petőfi kései utódai, hogy a Fideszben a 91 éves Varga László, a 77 esztendős Isépy Tamás, az 57. évét taposó Martonyi János, a 45. évében járó Matolcsy György, a 38. évét élő Orbán Viktor és a mindössze 29 esztendős Rogán Antal is oly békésen megférnek egymás mellett, hogy akár nagyapák, apák és unokák baráti összejövetelének is beillene a beszélgetésük, ha nem a Parlamentben, hanem valamely kisvendéglőben venné őket szemügyre a figyelmes magyar. Mindez az összhang a tízek literátoraiból hiányzik: nekik kvóták kellenek ahhoz, hogy a nagypapák mellé egy-egy unokakorú is beférjen a sorba, és a „főszerkesztőt” is kívülről kell hozniuk, hisz közöttük ilyen sem terem.Na és végül a nők! Az egykori Életképek nagy szerepet játszott a nők olvasóvá nevelésében, és korunk költői is a nőpolitika szükségességét hirdetik, demonstratívan beemelve az álomcsapatba a szebbik nem három jeles tagját is. Kritikájuk pedig a hatalmat ostromolja, megvádolván azt, hogy elhanyagolja az asszonyokat, politika helyett fakanalat adva a kezükbe. A tízek azonban – minden szép jeligéjük ellenére – itt is tévednek. Az Orbán-kormány országlása helyezte hivatalába a magyar történelem első női igazságügy-miniszterét, első női alkotmánybíráját, első női rádióelnökét, és nem a Fideszen múlt, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosát most nem Margitán Évának hívják.Szóval itt tartunk. 155 év után újra van társaságunk, amelynek jelesei tízen vannak, programjukat hallgatva szinte gyönyörűséget érez az ember, fantáziájuk látszólag az egekig szárnyal, szavaikat a segítőkész média jóvoltából tömegek hallhatják. Igaz, eme tömeg némely tagja talán el is kezd gondolkodni utóbb, hogy ezek a szép gondolatok miért csak akkor jutnak eszükbe, ha éppen nincs náluk a kormányrúd, és vajon mi a magyarázata annak, hogy ezek a baloldali elmék immár sokadszor mások programját, jelszavait, mozgalomneveit lenyúlva, elorozva állnak a nyilvánosság elé.