Rendőri intézkedés közben négy csigolyája tört el a 24 éves László Csabának, s 50 százalékos rokkant lett. Kártérítési pere a BRFK ellen tegnap kezdődött a Fővárosi Bíróságon.Éjszakai hangoskodásra lett figyelmes 2000. április 25-én, húsvét napján László Csaba. IV. kerületi panellakásából az utcára sietett. A szomszéd házban lakó rendőr vitázott ott egy másik férfival. A riasztott járőrök a helyszínen lévőket igazoltatni kezdték, így a 24 éves László Csabát is. Katonakönyve volt nála, amit csak a katonai rendészetnek adhat át. Rövid vita után a férfit a rendőrök földre kényszerítették, ütlegelni, rugdosni kezdték. Összeverten szállították a kerületi kapitányság fogdájába, ahol – sorkatonáról lévén szó – felkereste őt az ügyészség ügyeletese. Miután arcán is jól láthatók voltak a sérülés nyomai, mentőt hívtak hozzá. Az orvos megállapította: sürgős kórházi vizsgálatra van szüksége László Csabának, mire a rendőrök közölték: ők szállítják át az Árpád-kórházba. A fiatalembert – bár éles derekfájdalmakra panaszkodott – ismét megbilincselték, majd a kórházba mentek vele. A bilincset ott sem akarták levenni róla, pedig egyértelmű volt, hogy szökésétől nem kell tartani. A két kísérő – akik a kiskatonát korábban igazoltatták – útközben folyamatosan fenyegette őt. A bilincset a kórházban is csak a röntgenorvos határozott kérésére vették le róla – áll a keresetben. A röntgenfelvételeket és a szöveges eredményt az orvos a rendőröknek adta át, akik ekkor idegesek lettek. Miután visszatértek a fogdába, László Csabát a Budapesti Honvéd Kórházba szállították ellátásra. Az igazoltatás során négy gerinccsigolyája tört el. Hogy nem bénult le, az csak annak volt köszönhető, hogy a törések hosszanti irányúak voltak. Így is 50 százalékos rokkanttá nyilvánították őt.A szerencsétlenül járt fiatalember ügyvédje, Kárpáti Zsuzsanna lapunknak elmondta: határozatlan időre szólóan havi 30 ezer forint járadékot, valamint elmaradt vagyoni előny miatt 3,360 millió forintot kér megfizetni védence javára. Nem vagyoni kár megfizetése végett pedig ötmillió forintot kér a BRFK-tól.
Ódákat zengenek a brazil támadó debütálása után, hoppon maradhat az ex-Fradi-edző fia
